A legújabb vizsgálatok szerint ugyanis a vörös bolygón jóval több víz lehet, mint amennyiről eddig tudtunk.

Ez azért elég nagy fordulat ahhoz képest, hogy tavalyig még azt sem tudtuk, hogy egyáltalán van folyékony víz a Marson. Az Európai Űrügynökség és a Dél-Kaliforniai Egyetem kutatói viszont az elmúlt hetekben olyan felfedezéseket tettek, amik teljesen megváltoztatják, amit a bolygóról eddig gondoltunk. A kutatók újfajta módszerrel elemezték ki a vörös bolygó körül keringő Mars Express űrszonda adatait, amiből megállapították, hogy

a Mars felszíne alatt kiterjedt vízhálózat húzódhat, ami néhány helyen a felszínre is tör.

Ez persze nem jelenti azt, hogy a Mars az új Maldív-szigetek. A kutatók ugyanazzal a módszerrel elemezték a Marsról rendelkezésre álló adatokat, amivel az Arab-félsziget és az észak-afrikai Szahara felszín alatti vízhálózatát is sikerült feltérképezni, márpedig az említett két hely nem éppen H2O fellegvára, hiába a felszín alatti vizek.

A felfedezés ugyanakkor számos új lehetőséget adhat egy jövőbeni Mars-expedícióhoz, eddig ugyanis tényként kezelték, hogy egy ilyen expedíció csakis a bolygó déli sarkánál szállhat le, mivel csak ott található meg az üzemanyag gyártásához és egyéb dolgokhoz is nélkülözhetetlen víz.

És azt tudtad, hogy nem is a Vénusz a Földhöz legközelebbi bolygó?

És nem is a Mars. Na ezt soha nem gondoltuk volna, pedig valahol teljesen logikus.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Ezzel a rejtett beállítással felgyorsíthatod az androidos telefonod

További cikkeink a témában