Az okostelefonok számítási kapacitása évről-évre drasztikusan növekszik, és mostanra már elérte azt a szintet, amikor akár egy számítógép kiváltására is alkalmas lehet, így érthető, hogy egyre többen próbálkoznak vele, hogy ezt valahogy a gyakorlatba is átültessék. Az eddigi legígéretesebb ilyen irányú próbálkozás az Xfinitum, ami gyakorlatilag egy laptoppá alakítja át a telódat.

Az Xfinitum kívülről pontosan úgy néz ki, mint egy laptop, vagyis van neki

  • 15 vagy 17 colos IPS kijelzője,
  • fizikai billentyűzete,
  • jó nagy (20 vagy 40 ezer mAh-os) akksija,
  • egy rakat USB- és egyéb csatlakozója,
  • és 1 terbájt tárhelye.

Néhány dolog viszont hiányzik belőle, mint például a proci, a memória és a GPU, vagyis minden olyasmi, ami a számítógépet számítógéppé teszi. Az Xfinitum esetében ez a feladat a telefonodra hárul, vagyis a tartalmakat wifin keresztül tudod streamelni a laptopra.

Ez a megoldás rövid távon mondjuk annyira nem éri meg, hiszen a legfapadosabb Xfinitum Lite is 289 dollárba, vagyis kábé 82 ezer forintba kerül, amennyiért már vehetsz magadnak egy valódi laptopot is. Hosszútávú befektetésként viszont tényleg megtérülhet, hiszen az emberek többsége néhány évente úgyis lecseréli a telefonját és a laptopját is, az Xfinitumnak köszönhetően viszont mostantól elég lesz az egyiket (mármint a telódat) cserélgetni.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Ezzel a rejtett beállítással felgyorsíthatod az androidos telefonod

További cikkeink a témában