A NexDock látszólag egy egyszerű laptop - de csak látszólag.

Az utóbbi években a Huawei és a Samsung is aktívan kísérletezett vele, hogyan lehetne a telefonunk számítási kapacitását jobban kihasználni, így a két gyártó csúcstelefonjaiba került egy úgynevezett asztali mód, vagyis a telót monitorra és billentyűzetre kötve (nagyjából) teljes értékű PC-ként használhatjuk őket. A koncepció gyengesége is éppen ez, vagyis hogy folyamatosan magunknál kell tartanunk egy monitort meg egy billentyűzetet, ami eléggé körülményessé teszi az asztali mód használatát - pláne utazás közben.

Erre nyújt megoldást a NexDock, ami tulajdonképpen egy kibelezett laptop: nincs benne se proci, se memória, se operációs rendszer - ezeket a dolgokat mind az USB-C-vel a laptophoz kötött telefonod szolgáltatja. Kapsz viszont egy 13,3 colos, Full HD felbontású IPS kijelzőt, egy teljes értékű billentyűzetet, hangszórókat és számtalan csatlakozót, ráadásul az 1,5 kilogrammos súlyával a NexDock a meglehetősen könnyű is. Hogy ennek mi értelme, azt elég könnyű belátni, ugyanis a Kickstarteren az első vásárlók már 200 dollárért hozzájuthatnak a NexDockhoz, ami jóval olcsóbb, mintha egy valódi laptopot vennél.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Összedőlt egy 2,5 kilométeres baltimore-i híd, miután nekiment egy konténerszállító hajó

A középkategória csúcsa – kipróbáltuk a Redmi Note 13 Pro+ 5G-t

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés