Mára mindent és mindenkit elárasztottak az okosmobilok, a hatalmas választék azonban leginkább a technikai jellemzőkre és a külsőre korlátozódik, arról viszont keveset lehet tudni, hogy a mobilok hol és milyen eljárással készülnek. Több céget is értek már kritikák amiatt, hogy nem éppen környezetbarát módon kezelik a kérdést a nyersanyagok felhasználásával kapcsolatban, másoknál pedig az összeszerelő üzem és az ott dolgozók súrolják le a lécet. A Fairphone, ahogy a neve is mutatja, ezzel a hagyománnyal szakít, amikor az összeszerelés minden apró lépését úgy készítik elő, hogy a nyersanyagfelvételtől a gyárban való munkáig valóban minden megfeleljen a környezetvédelemi előírásoknak – és a társadalmiaknak is. Az ökotudatos módszerek után pedig egy izmos Androidos telefont kapsz a kezedbe, hisz a 4,3 colos mobil alapját egy 1,2 GHz-es quad-core processzor, illetve 1 GB RAM adja, amelynek erejét a Jelly Bean (Android 4.2) használja ki. A 960x540-es felbontású képernyő így a HD filmeket és a legújabb alkalmazásokat is lazán veszi, a tárolásra pedig 16 GB áll rendelkezésedre. Mindezt két kamera (8 és 1,3 MP), illetve az ultrakönnyű, karcálló Dragontrail képernyő teszi teljessé, és bizonyítja be, hogy a szükség nem feltétlenül bont törvényt.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Ezzel a rejtett beállítással felgyorsíthatod az androidos telefonod

További cikkeink a témában