És nemcsak furcsán mozgó, de hatalmas is.

Felfedeztek egy óriási tömegű exobolygót (Naprendszeren kívüli bolygót), amely háromszor nagyobb a Naprendszerünk legnagyobb bolygójánál, vagyis a Jupiternél.

A HR 5183 b nevű exobolygó különlegessége azonban az, hogy hosszúkás, tojásdad alakú pályán kering csillaga körül, ilyen mértékű excentricitással pedig még nem találkoztak a szakemberek az eddig felfedezett exobolygók esetében –  a csillaguktól távol észlelt más bolygók általában kis excentricitásúak, röppályájuk inkább kör alakú.

„Ez a bolygó azonban ideje nagy részét a csillaga naprendszerének külső részén tölti, lassan mozogva a nagyon nagy excentricitású pályán, majd elkezd gyorsulni és a gravitációs parittyahatás segítségével kerüli meg a csillagot”

– mondta az exobolygókat vizsgáló kutatás vezetője, Andrew W. Howard professzor

A szakértők szerint ez a parittyamozgás olyan megkülönböztető jellemző, amely alapján a kutatók biztosak lehetnek abban, hogy valódi bolygóról van szó, még ha nem is látták a teljes keringési pályáját.

(Forrás: MTI, fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Összedőlt egy 2,5 kilométeres baltimore-i híd, miután nekiment egy konténerszállító hajó

A középkategória csúcsa – kipróbáltuk a Redmi Note 13 Pro+ 5G-t

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés