Egyben az is kiderült, hogy a bolygónk állandó kísérője a mai napig tektonikailag aktív.

A NASA Lunar Reconnaissance Orbiter nevű holdszondájának adatai segítségével új hegyvonulatokat fedeztek fel a Hold felénk, azaz a Föld felé néző oldalán. A kutatók úgy tartják, hogy ezek a vonulatok lehetnek a bizonyítékai annak, hogy nem is olyan régen tektonikus aktivitás szabdalta a Hold felszínét.

„Kutatásunkból kiderült, hogy a Hold még mindig dübörög”– mondta Peter Schultz kutató.

A szakértők feltételezése szerint a hegyhátak bizonyos részeken még mindig felfelé domborodnak. Ez a felfelé irányuló mozgás megtöri a felszínt, ezáltal pedig hasadékok és üregek alakulnak ki a regoliton* és felszínre kerül az alapkőzet.

* A Hold felszínének legnagyobb területe porszerű kőzetből, úgynevezett regolitból áll. Ez a felszíni réteg az apró meteoritok és más égitestek állandó becsapódásának hatására jött létre.

Az ilyen helyszínek nagy jelentőségűek lesznek a jövőbeli holdmissziók számára, mivel az ottani minták sok új információt szolgáltathatnak a Holdról.

Képek érkeztek a Hold feltérképezetlen vidékéről

Vagyis a Föld egyetlen holdjának azon részéről, amit soha nem láthatunk.

(Forrás: MTI, fotó: Pixabay)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Összedőlt egy 2,5 kilométeres baltimore-i híd, miután nekiment egy konténerszállító hajó

A középkategória csúcsa – kipróbáltuk a Redmi Note 13 Pro+ 5G-t

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés