A Kepler űrtávcső megfigyelései alapján a tudósok úgy vélik, hogy a KIC 8462852 csillag körül hatalmas megastruktúrák keringenek, amik akár egy idegen civilizáció által épített napelemek is lehetnek.

A csillagászok egyelőre nagyon keveset tudnak az 1480 fényévnyire, a Líra és a Lant csillagkép között található csillagról, de az egészen biztos, hogy a Kepler űrtávcső által 2009 óta figyelt égitestben van valami rendkívül furcsa: miközben a legtöbb csillag az előtte elhaladó bolygók miatt bizonyos séma szerint változtatja a fénykibocsátását, a KIC 8462852-nél ez a minta teljesen rendszertelen, és a kitakarás néhány esetben sokkal tovább is tartott, mint amit egy bolygó okozhat.

A jelenségre a Planet Hunters hívta fel a figyelmet, vagyis azok a civil csillagászok, akik segítenek kiértékelni a NASA-nak a Kepler űrtávcső adatait. Mivel a távcsővel egyszerre akár 150 ezer csillag is megfigyelhető, még a civilek bevonásával is hatalmas szerencsére van szükség ahhoz, hogy egy ilyen jelenséget kiszúrjanak.

A földönkívüli életet kutató SETI a következő lépésként azt fontolgatja, hogy egy rádióteleszkópot irányítanak a csillag felé, amivel reményeik szerint talán elkaphatnák az idegen civilizáció által kibocsátott rádióhullámokat - már ha vannak ilyenek, hiszen egyelőre ők is rendkívül bizonytalanok abban, hogy mit is találtak pontosan.

(Forrás: Hight3ch, The Atlantic via 444 )

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Összedőlt egy 2,5 kilométeres baltimore-i híd, miután nekiment egy konténerszállító hajó

A középkategória csúcsa – kipróbáltuk a Redmi Note 13 Pro+ 5G-t

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés