Robothadsereget építő lelketlen multi, vagy az innovatív technológiák elkötelezett támogatója? A Google olyan céget vásárolt fel, amely fejlesztett már terminátort és szélsebes robotgepárdot is.

Az biztos, hogy Kaliforniában valami nagy dolog készül, hiszen a Boston Dynamics zsinórban a nyolcadik robotos vállalat, amelyet a Google az elmúlt fél évben felvásárolt. Hogy mire kell nekik ennyi robot?

Ez az, amit egyelőre senki sem tud. Mivel a bostoni cég robotjai híresek arról, hogy kiválóan tudnak egyensúlyozni és nehéz terepen is jól boldogulnak, sokan úgy gondolják, hogy a Google a Street View-t szeretné kiterjeszteni olyan területekre is, ahova autóval nem jutnának el. Mások szerint az Amazon ötletéhez hasonló rendszer kiépítésén fáradoznak, a pesszimistábbak szerint pedig természetesen a világuralmi terveiket készítik elő.

Bár nem gondoljuk, hogy egy olyan innovatív vállalattól, amely évek óta élen jár például az önműködő autók fejlesztésében is különösebben meglepő húzás lenne a robottechnológiába való invesztálás, tény, hogy a Boston Dynamics robotjai néha még ránk is a frászt hozzák. Lássuk, kik ők!

Atlas

150 kilogrammm tömör acél kamerákkal és lézerekkel felszerelve, amely a legnehezebb terepen is könnyedén átgázol - az Atlas a tökéletes gyilkológép... is lehetne, ha történetesen nem mentési feladatokra építették volna a DARPA, vagyis az amerikai Védelmi Minisztérium fejlesztési részlegének pályázatára. A 180 centiméter magas robot fejlett navigációs képességeinek hála (erre kellenek a lézerek) képes önállóan is kikerülni az akadályokat és fél lábon is tökéletesen egyensúlyoz, így bármilyen katasztrófahelyzetben komoly erősítést jelenthet. A képességeit 2014-ben egy különleges szimulációban fogják próbára tenni, amelyben a fukusimai katasztrófához hasonló helyzetet fognak modellezni.

Cheetah

A világ leggyorsabb robotja elől értelmetlen elmenekülni, hiszen 47 km/h-s sebességével még Usain Boltot is könnyedén lefutná. A gepárdról mintázott robot sebességének titka, hogy különösen hajlékony gerincével képes meghosszabbítani a lépések távolságát, az utcán viszont nem nagyon fogsz szembe találkozni vele, ugyanis a robotcica pórázra, jobban mondva vezetékekre van kötve, amelyek nem engedik túl messzire szaladni.

WildCat

A belső égésű motorral felszerelt WildCat elől viszont már nincs menekvés. Bár tömegéből fakadóan nem olyan gyors, mint a Cheetah, mindössze 26 km/h-s sebességgel tud futni, de a benzinmotornak köszönhetően biztos lehetsz benne, hogy jobban bírja az iramot, mint te.

Petman

Az ijesztő robotok között is a legfélelmetesebb a vegyvédelmi ruhák tesztelésére fejlesztett Petman, amely úgy mozog, mint egy ember, a teljes testet takaró ruhában pedig nagyjából úgy is néz ki, mint egy ember. Nem nagyon szeretnénk összefutni vele egy üres raktárépületben.

Big Dog

A Big Dogot eredetileg arra fejlesztették, hogy a katonák felszerelését szállítsa olyan terepen, ahol a hagyományos járművek csődöt mondanak. Ennek megfelelően a robotkutya akár 150 kilogrammot is elbír, képes felmenni egy 35 fokos emelkedőn és a jégen is jól boldogul. A gépet később egy mechanikus karral is kiegészítették, amelynek segítségével Big Dog olyan könnyedén dobálja a háta mögé a téglákat, mintha csak papírból lennének, így akár mentési célokra vagy akadályok elhárítására is használható.

SandFlea

A Boston Dynamics távirányítós autója akár három és fél méter magasba is képes felugrani, kamerájának köszönhetően pedig a katonák vagy a mentőegységek biztonságos távolságból térképezhetik fel az épületeket.

RHex

A mutáns robotok sorát a RHex zárja, amelynek különlegessége, hogy kerekek vagy hagyományos lábak helyett hat darab hajlított, körbe-körbe forgó lábon közlekedik, így bármilyen terepen úgy megy előre, mint egy felhúzott búgócsiga, kis méretének köszönhetően pedig akár egy beomlott barlangba, vagy egy összeomlott ház romjai alá is képes bejutni.

(Forrás: Gizmodo)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Ezzel a rejtett beállítással felgyorsíthatod az androidos telefonod

További cikkeink a témában