A Queenslandi Egyetem tudósai bebizonyították, hogy a szülői gének nem határozzák meg az utódok nemét – olvasható a Proceedings of the Royal Society B: Biological Sciences aktuális számában megjelent tanulmányban. Ez volt a témában végzett eddigi legátfogóbb kutatás, az eredmények alapján a gyerekek nem szerinti megoszlása lényegében véletlenszerű.

A kutatók svéd anyakönyvek alapján elemezték minden, 1932 óta született svéd, szám szerint 3 543 243 szülő és 4 753 269 gyerekük adatait. Feltérképezték a családi kapcsolatokat, és megvizsgálták, hogy egy ember gyerekeinek a neme összefügg-e a testvérek gyerekeinek nemével, de nem találtak összefüggést.

– mondta Brendan Zietsch, az egyetem pszichológiai karának kutatója, a tanulmány egyik szerzője.

A gyerekek nem szerinti megoszlása lényegében véletlenszerű

Nagyjából 51 százalék az esélye, hogy fiú, és 49 százalék, hogy lány születik, azonban az anya vagy az apa génjei ebben nem játszanak szerepek.

Zietsch szerint tudományos elméletek hosszú sora bizonyult tévesnek az eredmények tükrében, ugyanis voltak, akik úgy vélték, hogy a gazdag vagy magas szülőknek több fia, a vonzó külsejűeknek több lánya születik. A kutatási eredményeik viszont minden ilyen lehetőséget kizártak.

Légy résen, mert épp valami fontos történik!

Elindult a Raketa.hu, a Player-csoport jövőmagazinja, melyben veletek együtt keressük a válaszokat az előttünk álló évek nagy kérdéseire!

Kiemelten foglalkozunk az autózás/közlekedés forradalmával, az okosotthonokkal, a klímakérdéssel, megújuló energiával, a legizgalmasabb, éppen zajló társadalmi változásokkal és rengeteg termékkel és szolgáltatással, ami pillanatokon belül ránk töri az ajtót!

Ha szeretsz jó időben jó helyen lenni, kövesd be a Rakéta Facebook-oldalát, hogy azonnal tudd, ha kilőttük a magazint!

Füst, Fény, Hollywood

Magasélet

Tech
Tech
Tech
Highlife
Highlife
Highlife
Otthon
Otthon

Hírlevél feliratkozás

Iratkozz fel a hírlevelünkre, és mi minden héten érdekes, szórakoztató sztorikat küldünk neked a világból.