A fiatal bűnözőzseni nem mindennapi módszerrel, és egészen meglepő okból jutott be az iskola szigorúan védett hálózatába.

Domanik Green, a floridai Holidayben található Paul R. Smith középiskola tanulója azért akart mindenképpen bejutni a tanári számítógépbe, mert

utálta a tanárát.

Eddig semmi meglepő nincs a történetben, ám Domanik egészen frappáns bosszút eszelt ki az idegesítő tanerővel szemben. Azt találta ki, hogy a tanár gépén illetlen képeket fog elhelyezni, ehhez viszont valahogy be kellett jutnia a szigorúan őrzött elektronikai eszközbe. A fiatal bűnözőzseni - ahogy azt a rendőröknek később bevallotta - egészen furmányos módszert eszelt ki a számítógép feltörésére, vagyis

kileste a jelszót, miközben a tanár begépelte.

Domanik terve ezen a pontok kezdett összeállni. A bosszútól megrészegült tanuló, mit sem törődve azzal, hogy a gépen amúgy elérhető volt a tanévzáró dolgozat összes kérdése, egyből a beállításokra kattintott és

a gyűlölt pedagógus háttérképét lecserélte két csókolózó férfira.

Sátán! - suttogod most elhűlve, de nem te vagy az egyetlen. Domanik hátborzongató tette az iskolának is sok volt, akik a példátlan bűncselekmény miatt azonnal feljelentést tettek a rendőrségen, akik nem sokkal később őrizetbe is vették a velejéig romlott cyber-terroristát.

Az igazi nem várt fordulat viszont csak ezután következett, ugyanis Domanikot az azonnali akasztás helyett még aznap hazaengedték - lágyszívűségük eredményeképpen ma egy elvetemült bűnözővel több mászkál szabadon Holiday utcáin.

Domanik Green, a sátán

Az iskola legalább tanult az esetből, Linda Cobbe kerületi szóvivő szerint a középiskolában azóta "megkezdték a hálózati jelszó cseréjének a folyamatát", így legalább biztosra vehető, hogy ilyen szörnyűség többé nem ismétlődik meg. Legalább is addig biztosan nem, amíg fel nem bukkan egy újabb, Domanikhoz hasonló lángelme.

(Forrás: Gawker)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Összedőlt egy 2,5 kilométeres baltimore-i híd, miután nekiment egy konténerszállító hajó

A középkategória csúcsa – kipróbáltuk a Redmi Note 13 Pro+ 5G-t

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés