A jövőt, ami inkább a múlt, csak éppen továbbfejlesztve, és van annyira jó, hogy az ember elsznobuljon. Itt a high resolution audio, mi meg jól beleszerelmesedtünk.

Egészen Londonig akart minket utaztatni a Sony, hogy megmutassa, mit jelent a nagyfelbontású audio-élmény, hát szívük joga, egyébként is, kik vagyunk mi, hogy nemet mondjunk? Az újdonság tulajdonképpen már régóta létezik, csak viszonylag nehéz ám felcsatolni magunkra egy bakelit lemezjátszót, és úgy indulni bele a világba. Nem arról van szó, hogy túl nehéz lenne az eszköz hangfalakkal együtt, csak hát ugye ugrál, ha teszel egy lépést, az meg kinek jó? Tény, hogy rettentően badass lenne egy orbitális méretű bakelitlejátszóval sétálni, hogy audiofil hajlamainkat is kiélhessük utazás közben, és ugye az sem mellékes szempont, hogy azzal még szkreccselni is lehet mondjuk a HÉV-en ülve, eddig viszont nem feltétlenül volt lehetőség arra, hogy csúcsminőséget vigyünk magunkkal bárhová.

A Sony embere egyből elmondta, hogy nem új, amit kitaláltak. Csak éppen nem igazán volt még olyan mindenki számára könnyedén elérhető eszköz, ami 24 bites, a CD-minőség fölötti minőséget tudjon lejátszani. Most már van. Egy egész termékskála. Őszinte leszek, nekem aztán dobálózhat bárki 24 bitekkel, meg 96 khz-cel, nagyjából értem, miről van szó, de az győz csak meg, ha hallom a különbséget. A high resolution audio esetében szerencsém volt, hallottam a különbséget, de kicsi előnnyel indultam az európai újságírókkal szemben, amiről mindeddig nem beszélhettem, mert megígértem, hogy nem teszem, de most kénytelen vagyok elmondani, mi történt velem Tokióban.

Úgy adódott, hogy bebocsátást nyertem még az év elején a Sony japán főhadiszállására. Hogy miért, azt most részletkérdés, legyen annyi elég, hogy a japán vezetőség bűntudatot érzett egy elmaradt interjú miatt, ezért felajánlotta, hogy betekinthetek egy szigorúan őrzött showroomba. Hát volt ott minden, tűzijáték, mazsorettcsoport, amiről valóban nem beszélnék. Arról viszont testi épségem kockáztatásával mégis megemlékeznék (remélem, a japánok nem használnak Google Translate-et), hogy a túra egyik pontján egy luxuskategóriás nappaliba vezetett be a túravezetőm, ahol azonnal szabadkozni kezdett, mivel állítása szerint olyan dolog következik majd, aminek minőségét úgysem fogom hallani. Ez ugyanis a Sony csúcskategóriás high resolution audio hi-fije. De tényleg nagyon sajnálja már így előre is, hogy fogalmam sem lesz, miért jó. Mert hát nagyon jó.

Na de álljálmárle, kérdeztem, mi van, ha hallom? Szorult belém némi audiofil-hajlam, adjuk meg neki az esélyt, végül is pont annyi esélye van, mint annak, hogy ma este felszedem Palvin Barbit. Vagy igen, vagy nem. Amikor a sokadik szabadkozás után a lány végre rányomott a playre, majd elindult Michael Jackson Thriller-jéről a Human Nature, olyat hallottam, amit már régen nem. Kinyílt a zene. Persze, most mondhatnám, hogy minden regiszterben csodásan szólt, közhely, de akkor is: kinyílt a zene. Olyan volt, mintha Jacko bemoonwalkolt volna a szobába, hogy előttem énekelje el az egyik legjobb dalát. Dzsamóna! Akkor tudtam, hogy kell nekem egy ilyen, még ha a véremet is kell áldoznom érte.

Jónéhány hónap után most már Európa is kap a jóból, itt van a Sony high resolution audio-családja, ami annyit jelent, hogy ezek az eszközök mindent lejátszanak, ami CD-minőség felett van. És persze azt is, ami alatta, szóval nem kell fognunk a fejünket, ha a 128kbps-es Prosectura-diszkográfiánk lejátszására keresünk meglepően profi eszközt. Teljes egészében azt a minőséget kapjuk meg a 24 bites lemezektől, amelyeket a stúdióban is hallanánk, ha ne adj’ isten mondjuk a Pink Floyd felhívott volna minket, hogy beugorhatnánk egy rekesz sörrel a The Endless River-felvételeire. A régi mp3-ainkat pedig feljavítja közel HRAudio-minőségre.

Persze nem a Kadlott Karcsi-életművünket fogjuk szeletelve pörgetni egy ilyen eszközön egy sör-virsli maratonon. Olyan lemezek lejátszására hivatottak inkább ezek a csodák, amiket bakeliten is meghallgatnánk. Bárhonnan is nézzük, a Sony kitalálta, hogyan lehet tökéletesen digitalizálni és hordozhatóvá tenni a vinylt. Rájöttek, hogyan tudja a digitális hanghordozó perfekt módon hozni minden idők legjobb hangzását. Igen, visszatértünk az őskorhoz, de nagyon modern megközelítéssel. Ha még mindig a vinyl adja a legjobb audió-élményt, akkor miért ne próbálnánk meg visszatérni hozzá?

A high resolution audio-lemezek csodálatosan szólnak. Nincs feltétlenül olyan jól érzékelhető ugrás, mint a HD-kép esetében volt, de értő fülek hallani fogják, miért jó az újítás. Az új formátumhoz új eszközpark is dukál, amelyek között a kis walkmantől kezdve a Sony Xperia Z4-mobilon át a brutális Z1-lejátszóig sok vasra el lehet költeni a pénzt. Ott van mondjuk a HAP-S1, ami egy LCD-kijelzővel ellátott csoda, és azért imádnivaló, mert a zenei mappáinkat megoszthatjuk vele, ő pedig nemes egyszerűséggel fogja az abban szereplő lemezeket, és fizikai formában átveszi őket az ő 500GB-os merevlemezére. A rosszabb minőségű mp3-akat felkonvertálja HRA-minőségre, a lemezborítókat kijelzi, a designja pedig az a tipikus minimál, de csodaszép Sony, amit a cég a tökélyre fejlesztett az utóbbi években.

A Z1 már más tészta, ez egy teljesen professzionális rendszer, amihez erősítőt is vehetünk, ő már 1TB-os merevlemezzel ellátott kütyü, a legteljesebb csúcskategória, aminek természetesen az ára is egy olyan réteget céloz meg, aki bármennyit képes kiadni a tökéletes élményért. És ott van az az SRSX9 bluetooth-hangfal, amit volt már szerencsénk tesztelni pár hónappal ezelőtt, hiánya pedig azóta is fáj, hiszen vezeték nélküli hangfalhoz képest olyan csodákat mutatott, amit semmi sem tudott előtte.

Legyen elég annyi, hogy a prezentáció egyik pontján egy rettentően híres brit újságíró bemutatta a kedvenc dalait az egyik high resolution audio-hi-fi segítségével. Eljött a Daft Punk Giorgio by Moroder-jének ideje. Olyan érzésem volt, mint amikor Rob a Pop, csajok, satöbbi-ben azt mondja, hogy most eladom a Beta Band összes lemezét. Hát ott eladták nekem újra a Random Access Memories-t. Ott és akkor, abban a szent pillanatban jöttem rá, hogy bár megvan CD-n az album, még nem hallottam igazán. Azóta hallottam. Többször is. Megvettem újra 24 bites audióban. Kinyílt ez a lemez is. És a Thriller is megvan, Jacko pedig minden nap a nappalimban énekel. A világ pedig egy boldogabb hely lett.

Füst, Fény, Hollywood

Magasélet

Tech
Tech
Tech
Highlife
Highlife
Highlife
Otthon
Otthon