Végre valami, ami emlékeztet rá, hogy nem 1916-ban, hanem 2016-ban élünk: a Queen's Egyetem kutatói olyan telefont fejlesztettek, aminek holografikus kijelzőjén 3D-ben látjuk az Angry Birds-öt, ráadásul még hajlítható is.

Bár szerintünk nem zárható ki egyértelműen, hogy a telefont egyszerűen megbűvölték, de a tudósok szerint a dolog úgy működik, hogy a full HD felbontású OLED-kijelzőt apró lencsékkel borították be, így nem csak, hogy színtiszta három dimenziós képet látunk, de a holografikus kép minden szögből ugyanolyan jól látható.

Hátulütő? Hogy az így kapott kép mindössze 160x104 pixeles, vagyis borzalmasan távol áll a mai telefonok UHD-felbontásától, de szerintünk ha a nagy gyártók ráharapnak, és elkezdik zsákszámra önteni a pénzt a technológiába, akkor a következő években robbanásszerű fejlődést figyelhetünk majd meg.

Ehhez képest a HoloFlex hajlíthatósága már nem is tűnik annyira nagy durranásnak, hiszen korábban a ReFlexnél már láttuk, hogy mire képes: például arra, hogy a telefont hajlítgatva lapozzunk egy könyvben, vagy angry birds-özzünk, de a holografikus kijelzővel együtt ez is még ütősebbnek tűnik.

Füst, Fény, Hollywood

Magasélet

Tech
Tech
Tech
Highlife
Highlife
Highlife
Otthon
Otthon