Mintha csak tegnap lett volna, hogy a Nokia visszatért a telefonbizniszbe a HMD Global szárnyai alatt, pedig már kerek egy év telt el, amióta a finn gyártó bemutatta az első okostelefonját, a Nokia 6-ot, ami most ennek megfelelően egy egészen komoly ráncfelvarráson esett át.

A ráncfelvarrás talán nem is a legjobb szó, hiszen a Nokia 6 egy ízig-vérig felső-középkategóriás telefon lett, amelyben Snapdragon 430 helyett már Snapdragon 630 proci dolgozik, a RAM mérete egységesen négy gigabájtra nőtt (eddig a 32 GB-os Nokia 6-ban csak 3 GB RAM volt), és USB-C-csatlakozó is van rajta. Emellett történt néhány kisebb változás is, mint például hogy az ujjlenyomat-olvasó a telefon elejéről átkerült a hátlapra.

Ami nem változott, az a teló ára, amely továbbra is 230 dollárba kerül, vagyis jelenleg ár-érték arányban simán veri a konkurenciát.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A köztévé új műsorvezetője nem ember, a mesterséges intelligencia hozta létre

1973-ban több mint egy óráig tartott a teljes napfogyatkozás egy repülő utasainak

További cikkeink a témában
Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?
Hirdetés