Értem én, hogy Android-alapú EMUI 12, de mi hajtja?! Kipróbáltam a Huawei Nova 9-et.

Amióta Kína és az Egyesült Államok között kialakult a Huawei-botrány, azóta minden évben érdemes feltenni a kérdést: megéri-e olyan mobilt vásárolni, amelyen nem teljes értékű androidos operációs rendszer fut.

A Huaweitől tesztre kapott Nova 9 tökéletes lenyomata ennek az átmeneti időszaknak.

A telefon ára majdnem 200 ezer forint, amivel bőven becsúszik a mobilpiac középkategóriájába, sőt, már a felsőkategória alját súrolja. Ezen az áron a vásárlóknak igencsak magasak az elvárásai. A Huawei – miután Kína és Amerika összerúgta a port – elkezdte keresni a megoldásokat, hogy hogyan tudnának versenyben maradni a rivális, teljes androidos támogatást megkapó vetélytársakkal szemben.

A cég egyszerre két irányba indult el: az EMUI-rendszerrel ellátott készülékek továbbra is az androidos alapra építenek, de közben saját fejlesztésű alkalmazásbolt van rajtuk. Az Android továbbra is nyílt forráskódú, így bárki használhatja az alaprendszert, ez viszont nem azt jelenti, hogy automatikusan működnek majd a legnépszerűbb Google-szolgáltatások. A Play Áruház, a YouTube, a Gmail, a Google Maps és a Google Naptár sincs rajta az EMUI-val működő készülékeken, van viszont AppGallery, ami a Huawei saját alkalmazásboltja.

Az elmúlt években az AppGallery kínálata lendületesen nőni kezdett, megjelentek rajta magyar appok is, elsősorban bankok és egyéb népszerű szolgáltatások alkalmazásai lettek elérhetők.

Bár az AppGallery kínálata jelentős növekvésnek indult, a Play Áruházzal vagy az App Store-ral összehasonlítva, még mindig jelentős a kínaiak lemaradása. Az Android alapra írt EMUI-rendszer mellett van másik alternatíva is, mégpedig a cég teljesen saját fejlesztésű operációs rendszere, a Harmony OS. A Huawei operációs rendszere már megjelent bizonyos készülékekben, de az európai piacon a cég továbbra is az androidra épített EMUI-t részesíti előnyben.

Ez történt a Nova 9 esetében is, ami szintén EMUI-rendszerrel érkezett Európába, így a magyar piacra is.

Nehéz helyzet

Kezdjük azzal, hogy miért van nehéz helyzetben a Huawei Nova 9! A fentieknek megfelelően ez a mobil is androidos támogatás és minden egyéb Google-szolgáltatás nélkül érkezik. A mindennapi életben ez olykor zavaró tud lenni, de összességében elmondható, hogy az AppGalleryből telepített és a harmadik féltől származó androidos alkalmazásokkal egészen élhető a Nova 9. A Google-alkalmazások hiánya azért érezhető, sok olyan népszerű szolgáltatás van, amit csak böngészőből tudunk elérni.

Ennek kiküszöbölésére több olyan appot is fejlesztettek, amelyen keresztül használhatjuk a YouTube-ot vagy a Gmailt például, de ezek a módszerek mind harmadik féltől származnak, tehát nem a legbiztonságosabb, ha megadjuk az adatainkat.

A telefon egyébként mindig küld rendszerüzenetet, ha épp egy harmadik féltől származó alkalmazást készülünk használni, sőt, ellenőrzést is végez, hogy a fájl vagy app veszélyt jelenthet-e az adatainkra. Az EMUI az esetek nagy részében gyorsan és stabilan működik, a felhasználói élmény kifejezetten jó. A Huawei tényleg mindent megtesz azért, hogy a mobil szoftveresen hozza a tőle elvárható szintet, még a nehezítések ellenére is.

Jó telefon

Ha csak a specifikációkat nézzük, a Nova 9 árazása igencsak korrekt. Ez persze nem azt jelenti, hogy hasonló szettet nem kaphatunk jobb áron mondjuk a Redmitől, de mindent összerázva a Huawei Nova 9 nem rossz deal, még a szoftveres hátránnyal sem. De lássuk, mi dolgozik a mobilban!

Kijelző: 6,57'' lekerekített szélű kijelző OLED kijelző, ami tudja a 120 Hz-es képfrissítési frekvenciát, felbontása: 2340 x 1080 pixel

Processzorok és tárhely: Qualcomm Snapdragon 778G 4G, CPU: Octa-core, 4 x Cortex-A78@2,42 GHz + 4 x Cortex-A55@1,8 GHz, GPU: Adreno 642L, 8 GB RAM + 128 GB ROM

Hátlapi kamerák: 50 MP Ultra Vision kamera, 8 MP-es ultraszéles látószögű kamera, 2 MP-es mélységérzékelő kamera, 2 MP-es makró kamera. Igyekeztem jó és rossz fényviszonyok között is fotózni, az eredmény mindkét esetben több mint oké lett:

Előlapi kamerák: 32 MP-es portrékamera, amelynek a képfelbontása legfeljebb 6528 x 4896 képpont a támogatása. A videó felbontása akár 3840 x 2160 képpont támogatású is lehet, de képes 720p@240fps ultra lassított videó rögzítésére is. Nagy újítás emellett a vlogmód, a történetkészítő mód és az éjszakai matrica.

Töltés: a telefonhoz egy klasszikus USB-C kábelt kapunk, valamint egy töltőfejet. A szupergyors töltésnek hála a telefon remekül szuperál ezen a területen. Nekem átlagos használat mellett majdnem két napon keresztül bírta töltés nélkül. Praktikus még, hogy 25 százalékos töltöttségről 100 százalékra mindössze 33 perc alatt tölt a telefon.

Összegzés

A telefon összességében prémiumanyagokból készül, ennek megfelelően prémiumhatást is kelt. A nagy, gyönyörű 120 Hz-es kijelzőn csak úgy suhannak a tartalmak, az elvileg üvegből készült hátlap viszont kifejezetten olcsónak hat, talán a homokfúvott felületkezelés miatt. A készülékből két szín is kapható, egy égbolt kék és egy éjfekete. A kijelzőbe épített ujjlenyomat-olvasó rendben működik, bár kétségtelen, hogy léteznek gyorsabbak a piacon. Az arcfelismerő is rendben működik, ahogy a telefon minden más funkciója gyorsan és megbízhatóan szuperál.

A Nova 9 legnagyobb hibájáról sajnos nem tehet, ez pedig nem más, mint a szoftveres támogatás.

A Huawei úgy döntött az androidos balhé idején, hogy nem fognak jelentősen árakat csökkenteni, ezt a stratégiát pedig jelenleg is rendületlenül nyomják, így kerülhet ez a telefon – amelyen nem működik például a YouTube-alkalmazása – 189 999 forintba. Ha ettől eltekintünk, a Nova 9 egy nagyon jó, középkategóriás készülék, ami megéri az árát, ha viszont fontos nekünk, hogy fussanak bizonyos appok a telefonunkon mindenféle ügyeskedés és extra körök nélkül, akkor érdemes tovább keresgélni.

Ez is érdekelhet:

Mély agyi stimulációt végeztek egy kínai betegen az 5G-hálózat segítségével

Az orvosok egy pekingi kórházban voltak, a páciens pedig kétszáz kilométerrel arrébb tartózkodott.

Aranytálcán kínálja gamer laptopjait az MSI

És nem csak a gamer laptopok vannak terítéken.

Huawei Nova 9

  • Kijelző 6,57\\\\\\\'\\\\\\\' lekerekített szélű kijelző OLED kijelző
  • Hátlapi kamerák 50 MP Ultra Vision kamera, 8 MP-es ultraszéles látószögű kamera, 2 MP-es mélységérzékelő kamera, 2 MP-es makró kamera
  • Processzor Qualcomm Snapdragon 778G 4G
  • Erős hardver
  • Gyönyörű kijelző
  • Gyenge szoftveres támogatás
  • Magas ár
Player-méter
7
Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Ezzel a rejtett beállítással felgyorsíthatod az androidos telefonod

További cikkeink a témában