Ha lehet hinni a szakértőknek, a következő évek egyik legfontosabb trendje az 5G lesz a mobiltelefonok piacán, ám Magyarországon ebből egyelőre még nem sok látszik. Használható hálózat a belvárosban ugyan már van, megfizethető árú 5G-s telefon viszont annál kevesebb. Az ilyen készülékeket még az olcsóságáról híres Xiaomi és OnePlus is kétszázezer forint fölé árazza, így aztán nem túlzás azt állítani, hogy a Huawei lehet az első, ami tömegeknek hozhatja el a szupergyors mobilinternet nyújtotta előnyöket.

A P40 Lite 5G ugyanis az első Magyarországon kapható 5G-képes telefon, aminek sikerült bemennie a kétszázezer forintos lélektani határ alá, olyannyira, hogy előfizetéses konstrukcióban már a százezer forintos határt súrolja felülről. Ez a sima P40 Lite árához viszonyítva pontosan az a felár, amire azt tudnánk mondani, hogy megéri az 5G miatt, habár a két telefon nem csak ennyiben különbözik egymástól.

Jobb kamera, erősebb proci

A Huawei számtalan apró módosítást eszközölt a februárban bemutatott P40 Litehoz képest, ami már a telefon megjelenésén is érezteti a hatását, hiszen az 5G-s P40 Lite hátlapi kameramodulja egészen máshogy néz ki. A készülékben egy 64 megapixeles főkamerát találunk, emellett egy 8 megapixeles nagy látószögű objektívet, egy 2 megapixeles makró és egy szintén 2 megapixeles mélységérzékelő lencsét. Videókat 4K-ban készíthetünk 30 fps sebességgel, az előlapi kamera pedig 16 megapixeles.

Fotós képességek terén a telefon meglehetősen tisztességesen teljesít, legalább addig, amíg nem várjuk el tőle a Huaweitől megszokott extrákat. A P40 Lite 5G-ben nincs sem optikai zoom, sem optikai képstabilizátor, a fotók minőségére viszont nem lehet panasz. Némi extra is került azért a telefonba, hiszen a P40 Lite 5G-ben is van szuperlassítás, amivel másodpercenként 960 képkockás videókat rögzíthetünk.

A készülék sebességére nem lehet panasz, hiszen a Kirin 820 processzor teljesítménye egy éve még egy csúcskategóriás telefonba is elment volna, ez amúgy szintén olyan elem, ami változott a sima P40 Lite-hoz képest. RAM-ból 6 GB áll a rendelkezésünkre, és 128 GB tárhelyből gazdálkodhatunk, ezek a középkategóriában mondhatni standard értékeknek számítanak. Sasszeműek azt is kiszúrhatják, hogy a telefon kijelzője egy egészen picit nagyobb lett, a P40 Lite 5G esetében egy 6,5 colos IPS LCD kijelzőt kapunk, ami 2400x1080 pixeles felbontású.

A készülék nélkülözi a csúcskategóriás telefonokban ma már alapnak számító kijelzőbe épített ujjlenyomat-olvasót, ami itt a telefon oldalára került, valamint a vízállóságról is le kell mondanunk, ugyanakkor ennél fontosabb, hogy a P40 Lite 5G-t is 40 wattal tölthetjük, és a fordított töltési mód is rendelkezésünkre áll, bár maga a telefon nem tölthető vezeték nélkül.

Mire jó az 5G?

Na de mik is azok az előnyök, amiket a bevezetőben már említettünk? Ahogy a Rakéta.hu-n már írtunk róla, a Budapest belvárosát lefedő 5G-hálózat mostanra már beérett annyira, hogy ne csak technológiai érdekességként tekintsünk rá, a belváros számos pontján az 5G sebessége már most is sokszorosan felülmúlja a 4G-t. És ez még semmi, hiszen a Budapesten elérhető, maximum 700 Mbps sebességnél a technológia elméletben jóval többet tud, így néhány éven belül akár a másodpercenként több gigabájtos sávszélesség sem lesz elképzelhetetlen. A Vodafone már néhány vidéki városban is nekilátott az 5G-hálózat kiépítésének, így elég valószínű, hogy egy-két éven belül a mostaninál jóval nagyobb lesz a lefedettség is.

Az is látszik, hogy az 5G-nek gyakorlati haszna is lehet, hogy mást ne mondjunk, szeptember 15-től Magyarországon is elérhető lesz a Microsoft xCloud szolgáltatása, amivel konzolos és PC-s játékokat streamelhetünk a telefonunkra. Bár ennek használatához elméletben a 4G-s sávszélesség is bőven elegendő, ám az alacsonyabb késleltetés miatt a cloud gaming valószínűleg 5G-vel lesz igazán élvezhető. Mivel tyúk nélkül nincsen tojás, ezért ezen kívül ma még nem sok példát tudunk mondani arra, hogy a gyakorlatban mire használható az 5G, de a következő években feltehetőleg sorra fognak megjelenni az olyan szolgáltatások, amik kiaknázzák a nagyobb sávszélességben rejlő lehetőségeket.

Google-szolgáltatások ezen a telefonon sincsenek

Sajnos ahogy azt a Huawei készülékeknél az elmúlt időszakban mindig le kell írnunk, a P40 Lite 5G-nél is nélkülöznünk kell a Google-alkalmazásokat, legalábbis részben. Az USA Kereskedelmi Minisztériuma által a Huaweire kirótt kereskedelmi embargó miatt amerikai cégek nem üzletelhetnek a Huaweijel, így a Google kénytelen volt megvonni tőlük a Google Mobile Services ökoszisztémát, ezzel együtt az összes Google-szolgáltatást is a Google Play alkalmazásbolttal az élen. Bár ahogy ebben a cikkünkben már bemutattuk, ezek a korlátozások 90%-ban megkerülhetőek, de ha valaki rendszeresen használ Google-termékeket, annak ez azért egy elég nagy kényelmetlenség.

Ezt leszámítva a Huawei P40 Lite 5G azt hozza, amit egy ilyen telefontól elvárhatunk, a képességeihez képest kicsit drágán, viszont 5G-vel felvértezve. Mivel Magyarországon jelenleg messze a legolcsóbb 5G-s telefonról van szó, így ha valakinek erre a funkcióra mindenképpen szüksége van, akkor nem kérdés, hogy megéri, ha viszont valaki nem tudja kihasználni az 5G-ben rejlő lehetőségeket, akkor valószínűleg jobban teszi, ha marad a sima P40 Lite-nál.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Összedőlt egy 2,5 kilométeres baltimore-i híd, miután nekiment egy konténerszállító hajó

A középkategória csúcsa – kipróbáltuk a Redmi Note 13 Pro+ 5G-t

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés