Ha azt hiszed, hogy a hétfő rossz, gondolj arra, hogy mennyivel rosszabb lenne kizuhanni egy repülőgépből. Innen szép nyerni - ahogy mondani szokták, de ha esetleg elbizonytalanodnál, emlékezz rá, hogy a jelenlegi rekordtartónak kereken tíz kilométeres zuhanást sikerült élve megúsznia. Viszont ahhoz, hogy megismételd a bravúrját, minden trükköt be kell vetned.

Egy több kilométeres zuhanás túlélésére természetesen nincsen biztos stratégia, az említett rekorder hölgy például állítólag annak köszönheti az életét, hogy már a zuhanás elején elájult, így megúszta az ilyen esetekben elég gyakori szívinfarktust. Mi mégis azt mondjuk, hogy jobb, ha eszméletednél vagy, mert akkor alkalmazhatod a következő fogásokat:

1. Lassítsd a zuhanást

Ehhez fel kell venned az ejtőernyősöknél látott stabil zuhanó testhelyzetet. A lehető legnagyobb légellenállás érdekében a testednek a Földdel párhuzamosan kell lennie, miközben enyhén homorítasz, a karjaid és a lábaid pedig könyökben és térdben nagyjából 90 fokban behajlítva, lazán lengenek melletted.

2. Találd meg a megfelelő helyet a földet éréshez

Alapvetően minél inkább puhább és meredekebb felületre érkezel, annál jobb. Hegyoldal, susnyás, erdő, homokos talaj, de akár egy frissen szántott szántóföld is növelheti az esélyeidet (bár az erdő hordoz magában kockázatokat), míg a beton, aszfalt, és ötven méternél magasabbról érkezve a víz kifejezetten kerülendő célpontok.

3. Irányítsd magadat a megfelelő helyre

A stabil zuhanó testhelyzetben előre a könyökeidet kicsit hátra húzva és a lábadat kinyújtva tudsz mozogni, míg hátrafelé éppen ennek az ellenkezőjét kell tenned: a lábadat behajlítod, mintha meg akarnád érinteni vele a fejedet, a karjaidat pedig kinyújtod előre. Jobbra és balra a vállad enyhe lenyomásával tudsz fordulni.

4. Időben vedd fel a megfelelő testtartást

Mivel földet érésnél legcélszerűbb talpra érkezni, ezért a landolás közeledtével időben vedd fel ezt a testhelyzetet: láb enyhén behajlítva, izmok ellazítva, a karjaiddal pedig két oldalról kulcsold át a fejedet úgy, hogy a tenyered a tarkódon legyen, így megúszhatod a komolyabb fejsérülést. A lábaidat szorosan tartsd egymás mellett, hogy földet éréskor pontosan egy időben érjék el a talajt.

5. Hajlítsd be a térdeidet!

Ez a legfontosabb szabály, nem csak repülőből, de akár egy kisebb zuhanás esetén is az életed múlhat rajta, hogy a térdeid be vannak-e hajlítva.

6. A leérkezés

Még egyszer a legfontosabbak: lábak szorosan egymás mellett, behajlítva, lazán. Nagyon fontos, hogy a lábadra érkezz, mert ezzel sokat tompíthatsz a becsapódás erején - a legideálisabb, ha először a lábujjak tövei érik el a talajt. Bár ilyen sebességnél ezt már nem nagyon tudod irányítani, de a becsapódás után törekedni kell rá, hogy lehetőleg oldalirányba dőlj, ezzel csökkentheted a fejsérülés kockázatát.

(Forrás: Wikihow)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Ezzel a rejtett beállítással felgyorsíthatod az androidos telefonod

További cikkeink a témában