Az 5G-s mobilinternet már itt kopogtat az ajtón, de nem biztos, hogy onnan jön, ahonnan várjuk.

Mi legalábbis nem a NASA-tól vártuk, hanem mondjuk a Huaweitől, de úgy tűnik, az amerikai űrügynökségnek is van megoldása a helyzetre.

Hawk 30

A japán Softbank és az amerikai AeroVironment által fejlesztett Hawk 30 ugyanis eléggé elnyerte az amerikai űrügynökség tetszését, így hamarosan tesztelni is fogják a tisztán napenergiával működő repülőt, ami arra is képes, hogy 5G-s mobilinternetet sugározzon a Földre.

A Helios, a NASA előző próbalkozása

A 10 hajtóművel felszerelt drón húsz kilométeres magasban tudna röpködni, és mivel tisztán napenergiával működik, gyakorlatilag sosem kéne leszállnia.

Helios

Persze nem a NASA az első, akiknek ez az ötlet eszébe jutott, az eddigi próbálkozások alapján pedig az amerikai űrügynökségnek nem lesz könnyű dolga: a Facebook 2017-ben leállította a saját, hasonló projektjét, a Google pedig drónokról inkább léggömbökre váltott. Magának a NASA-nak is volt már hasonló próbálkozása a Helios-szal, ám miután a drón a levegőben szétesett, a fejlesztést leállították.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Összedőlt egy 2,5 kilométeres baltimore-i híd, miután nekiment egy konténerszállító hajó

A középkategória csúcsa – kipróbáltuk a Redmi Note 13 Pro+ 5G-t

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés