Intel Core M  jól jegyezd meg ezt a nevet, mert a 2015-ös évben a csapból is ez fog folyni.

Ha nem követed annyira a teches híreket, jó eséllyel még nem nagyon hallottál az Intel legújabb processzorcsaládjáról, hiszen az első Intel Core M-mel szerelt gépet csak októberben mutatták be. Röviden a lényeg: az Intel új procija 4,5 wattot eszik, ami kevesebb, mint a fele az eddigi leggazdaságosabb processzoroknak, ez pedig a következő előnyökkel jár:

  • Szuper csöndesek (köszönhetően az alacsony fogyasztás miatt lehetségessé váló passzív hűtésnek)
  • Hosszabb üzemidő
  • Minden eddiginél vékonyabb laptopok

Utóbbit a vadonatúj, 14 nanométeres gyártási technológia teszi lehetővé, amelynek köszönhetően a Broadwell-Y lapka mindössze 82 négyzetmilliméternyi helyet foglal. Ennyike:

A Broadwell procik alacsony fogyasztásának titka, hogy alapjáraton meglepően alacsony órajelen működnek, nagyjából 800 és 1200 MHz közötti tartományban, de a turbónak hála akár 2,9 GHz-ig is fel tudnak pörögni, ha szükség van rá.

Az Intel Core M procival szerelt hibrid notebookok első generációja már meg is érkezett, a Lenovo, az Acer, az Asus, a Dell és a HP szinte egy időben lépett és mutatta be az új gépeket, amelyek közül jövőre több már Magyarországon is elérhető lesz. Eddig összesen tizenhárom különböző gépet jelentettek be, így a teljesség ignye nélkül kiválogattunk néhányat az érdekesebbnek ígérkezők közül.

Lenovo Yoga 3 Pro

Az egyik legizgalmasabb hibrid notebook, a 360 fokban hajtható Yoga legújabb verziója volt az első, amelyik októberben már az új Intel chippel érkezett, és a külföldi tesztek szerint nem is okozott csalódást: a QHD (3200 x 1800-as felbontású) kijelzővel érkező notebook akár 13 órát is bír egy szuszra, miközben teljesítményben is felülmúlja elődjét.

Lenovo Yoga 3 Pro

Proci: kétmagos, 1,1 GHZ-es Intel Core M 5Y70
Képernyő mérete: 13,3"
Felbontás: 3200x1800
Memória: 8 GB
GPU: Intel 5300 HD
Merevlemez: 256 vagy 512 GB SSD
Oprendszer: Windows 8.1
Akksi: 44 Wh, 5900 mAh
Tömeg, méret: 1,2 kg, 300x228x12,7 mm

Asus Transformer Book T300FA

Legyen az T100 vagy Trio, az eddigi Transformer Bookokról csak jó tapasztalataink voltak, és feltehetőleg nem lesz ez másként a Magyarországon a következő év elején bemutaktozó T300FA-val sem, amely az eddigi Intel Atom chipset helyett már az új Core M procival érkezik, miközben az ára nem sokat fog változni az elődjéhez képest.

Asus Transformer Book T300FA

Proci: kétmagos, 800 MHz-es Intel Core M 5Y10
Képernyő mérete: 12,5"
Felbontás: 1366x768
Memória: 4 GB
GPU: Intel 5300 HD
Merevlemez: 512 GB vagy 1 TB HDD
Oprendszer: Windows 8.1
Akksi: 30 Wh
Tömeg, méret: 1,625 kg, 311x218x24 mm

Acer Aspire Switch 12

A kicsit nagyképűen öt az egyben gépnek nevezett (nálunk a "sátor alak" még nem számít külön funkciónak) gép szintén az Intel legújabb prociját használja, amely az SSD-merevlemeznek és a passzív hűtésnek köszönhetően valóban teljesen hangtalanul dolgozik, ezzel pedig valószínűleg a világ legcsöndesebb laptopja (a Yoga 3-ban egy mini ventilátor néha azért jelzi, hogy van valami a klaviatúra alatt, az Asus gépe pedig a HDD miatt nincs mindig teljes kussban).

Acer Aspire Switch 12

Proci: kétmagos, 800 MHz-es Intel Core M 5Y10a
Képernyő mérete: 12,5"
Felbontás: 1920x1080
Memória: 4 GB
GPU: Intel 5300 HD
Merevlemez: 60 vagy 128 GB SSD
Oprendszer: Windows 8.1
Akksi: 45 Wh, 3220 mAh
Tömeg, méret: 1,4 kg, 317x221x16,5 mm

További gépek, amelyek már az Intel új, Core M processzorát használják (most nézd meg őket jól, mert év végére ez a lista már kezelhetetlenül hosszúra fog duzzadni):

  • Lenovo ThinkPad Helix 2
  • Dell Latitude 13 7000
  • Hewlett Packard Envy X2 13 és 15
  • Dell Venue 11 Pro 7000
  • Asus Zenbook UX305
  • Asus Transformer Book V
  • Nec LaVie U
  • Panasonic Let's note RZ4
  • Toshiba Portégé Z20t
Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Így nézett ki, ahogy a dubaji esőapokalipszis elmosta a luxusvárost

További cikkeink a témában