Enyhén hihetetlennek hangzott, amikor az Oppo azt állította, hogy a Super VOOC töltési technológiával az R17 Prót mindössze tíz perc alatt lehet 40%-ra tölteni, de a The Verge most letesztelte, és kiderült, hogy minden szavuk igaz volt.

Az újság a szintén Super VOOC töltéssel érkező Find X Lamborghini Editionnel tett egy próbát, és kiderült, hogy a telefon 3400 mAh-os akksija mindössze 35 perc alatt teljesen feltölthető (igaz, tíz perc alatt csupán 34%-ra tudták tölteni, pedig kicsit kisebb az akksija, mint az R17 Prónak, de ne kukacoskodjunk). Hogy ez mennyire gyors, azt elég jól szemlélteti, hogy mi már azzal is nagyon elégedettek voltunk, hogy a Galaxy S9 valamivel kisebb akkumulátorát 40 perc alatt 50%-ra tudtuk tölteni.

Az Oppo évek óta fejlesztgeti a saját gyorstöltési technológiáját, aminek egyik jellegzetessége, hogy az akkumulátort ketté osztották, így a Find X prémium kiadásában például két 1700 mAh-os akkumulátort találunk. Érdekesség: a telefon pontosan ennyi dollárba kerül, vagyis túl sokan biztosan nem fogják megvenni, viszont a nagyjából 500 dollárba kerülő R17 Pro ezek után még jobb vételnek tűnik.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Összedőlt egy 2,5 kilométeres baltimore-i híd, miután nekiment egy konténerszállító hajó

A középkategória csúcsa – kipróbáltuk a Redmi Note 13 Pro+ 5G-t

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés