Bár a Microsoft az okostelefonoknál már nem használhatja a Nokia nevet, az úgynevezett feature phone-oknál (avagy butatelefonoknál) a licencszerződés alapján egészen 2024-ig használhatják a finn cég nevét. A Microsoft pedig élt is ezzel a lehetőséggel.

A most bemutatott teló Nokia 216 névre hallgat, és annyira azért nem buta, például van benne

  • elő- és hátlapi kamera,
  • egy 2,4 colos QVGA (értsd: 320x240-es) kijelző,
  • valamint Opera Mini is, amivel netezhetünk és alkalmazásokat tölthetünk le az Opera Mobile Store-ból.

Utóbbi azt jelenti, hogy a telefonon

van Facebook.

Azt ugyan nem tudjuk, vajon van-e olyan strapabíró mint a legendás 3310-es, de az biztos, hogy legalább annyira kitartó: a gyári adatok szerint a teló 24 napig bírja egy feltöltéssel, ami még egy butatelefontól is elég szép teljesítmény.

Az új teló bemutatása igazából azért érdekes, mert a Microsoft márciusban már elkezdte eladni a feature phone-részlegét a kínai Foxconnhoz tartozó FIH Mobile-nak, ám az üzlet egyelőre még nem zárult le.

A Microsoft mostanában egyébként sem szeret telefonokkal foglalkozni, okostelefont például a februári Lumia 650 óta nem mutattak be, és a Cnet információi szerint a régóta emlegetett Surface-phone bemutatása is 2018-ra csúszhat.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Így nézett ki, ahogy a dubaji esőapokalipszis elmosta a luxusvárost

További cikkeink a témában