A pályára állás előtt készült a fotó.

Hétfőn elérte célállomását a 11 milliárd dolláros, cirka 3500 milliárd forintos James Webb űrteleszkóp, ami a Földtől mintegy 1,5 millió kilométerre állt a Nap-Föld tengely körül keringő pályára. Amikor még csak mintegy 1,4 millió kilométerre járt bolygónktól, a Virtual Telescope Project néven futó különleges csillagászati program kutatóinak sikerült lefotózniuk egy földi obszervatriumból – mutatjuk is:

Az emberiség legnépszerűbb és legismertebb űreszközét, a Hubble-t váltó űrtávcsőtől azt remélik a szakemberek, hogy felvételeivel egészen az ősrobbanás utáni pillanatokig visszarepülhetünk az időben:

Már csak várni kell egy kicsit, hogy megpillantsuk az ősrobbanás utáni pillanatokat

Hamarosan láthatjuk majd az első csillagok és galaxisok keletkezését.

(Fotó: Virtual Telescope Project, nyitókép: NASA GSFC/CIL/Adriana Manrique Gutierrez)

Ez is érdekelhet.

Végignézték, ahogy felrobban egy csillag, amit láttak, ellentmond minden korábbi elméletnek

Csillagászok „élőben” követhették, ahogy egy vörös szuperóriás a gyors önpusztítása végén összeomlik, ez pedig nem várt eredményt hozott.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Ezzel a rejtett beállítással felgyorsíthatod az androidos telefonod

További cikkeink a témában