Ha igazak a pletykák, akkor 2016 végétől újra lehet meghatározó európai cég az okostelefon-piacon, ugyanis a Recode értesülései szerint a Nokia nagy visszatérésre készül a jövő évben.

Bár a finnek a Microsofttal kötött megállapodás alapján 2016 végéig nem gyárthatnak telefonokat Nokia néven, a Recode két olyan bennfentest is talált, akik szerint a Nokia az "embargó" lejárta után új telefonnal jelentkezik.

Hogy milyen lesz az új telefon, arról egyelőre semmilyen információ nem szivárgott ki, az viszont biztos, hogy okostelefonról van szó, ugyanis a hagyományos mobiltelefonoknál a Nokia nevet még évekig a Microsoft használhatja csak.

Bár a Nokia a mobilos részleg eladása óta nem gyártott telefont, annyira azért nem távolodtak el a mobilipartól, hiszen tavaly egy leginkább az iPad minire emlékeztető táblagéppel rukkoltak elő, amely a tesztelők szerint egészen tisztességes eresztés volt.

Ez felvet egy másik fontos kérdést is, miszerint valóban a Nokia fogja-e gyártani a telefonokat. Az N1 tabletnél ugyanis a finnek csak a márkanevet licencelték, és a tabletet valójában a kínai Foxconn gyártotta.

A rajongók mindenesetre biztosan örülnek neki, hogy nem kell hosszú ideig nélkülözniük a sokak számára máig a mobiltelefon szinonimájának számító márkanevet, hiszen a Microsoft csak tavaly december környékén vált meg a Nokia névtől, az azóta bemutatott telefonok, mint a Lumia 640 már Microsoft Lumia néven kerültek boltokba.

A Nokia egyébként 2011-ig volt a világ legnagyobb telefongyártója - ekkor előzte meg őket egy év alatt az Apple és a Samsung is -, igaz, a bevételeik nagy részét nem okostelefonok, hanem hagyományos mobiltelefonok értékesítéséből szerezték. Amelyek között volt néhány igazán figyelemre méltó darab is.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Így nézett ki, ahogy a dubaji esőapokalipszis elmosta a luxusvárost

További cikkeink a témában