Hiába volt a nagy felhajtás, a Facebook a jelek szerint mégsem fogja bevezetni a diszlájk gombot, ehelyett egészen más módon fejezhetjük majd ki érzéseinket az egyes posztokkal kapcsolatban.

Persze azt már eddig is lehetett tudni, hogy amikor Mark Zuckerberg a diszlájk gomb bevezetéséről beszélt néhány hete, akkor nem annyira a poszttal kapcsolatos negatív vélemény kifejezésére gondolt, inkább egy olyan funkcióra, amivel az emberek az együttérzésüket vagy a szomorúságukat fejezhetik ki olyan posztoknál, ahol a lájkolás félreérthető lenne. Most pedig az is kiderült, hogy pontosan hogyan képzeli el ezt a Facebook:

Hangulatjelekkel.

A spanyol Engadget értesülései szerint a Facebook a lájk mellé hat "reakciót" bocsátana a felhasználók rendelkezésére, amelyekkel a csalódottságtól kezdve a felháborodáson keresztül az örömig fejezhetnék ki az érzéseiket, és az új funkciót péntektől már el is kezdik tesztelni a spanyol és ír felhasználóknál.

Az új gombok közül egy hiányzik csak: a régóta várt lefelé mutató hüvelykujj, így arra a továbbiakban sem igazán lesz lehetőség, hogy pusztán gombnyomással fejezd ki, ha nem tetszik egy bejegyzés a Facebook-üzenőfaladon.

(Forrás: The Verge)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

1973-ban több mint egy óráig tartott a teljes napfogyatkozás egy repülő utasainak

A Windows 11 néha olyan lassú, hogy az ember bottal verné szét, ha tudná

További cikkeink a témában
Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?
Hirdetés