Jupiterre hasonlító, felhő nélküli bolygóra bukkantak a csillagászok

A bolygó légkörében nincs felhő vagy ködpára.

Felfedezésüket az Astrophysical Journal Letters című tudományos folyóirat januári számában mutatták be a Harvard és Smithonian Asztrofizikai Központ tudósai.

A WASP-62b névre keresztelt gázóriást először 2012-ben észlelték annak a programnak a keretében, amely 15 magnitúdósnál fényesebb csillagok körül keringő fedési exobolygók után kutat az északi és a déli féltekén. A Dél-Afrikában lévő észlelőhelyre telepített műszerrel fedezték fel a WASP-62b-t, amelynek azonban egészen mostanáig nem tanulmányozták a légkörét.

A "forró Jupiternek" is nevezett bolygó 575 fényévre van és tömege mintegy fele a Naprendszerünkben lévő Jupiterének. Ám miközben a Jupiter majdnem 12 év alatt kerüli meg a Napot, a WASP-62b négy és fél nap alatt, és napközelisége miatt extrém forró a hőmérséklete.

Munazza Alam, a kutatás vezetője a Hubble Űrteleszkóppal figyelte meg a bolygót és gyűjtött adatokat, tanulmányozta az elektromágneses sugárzást a kémiai elemek észlelésének segítésére. Háromszor figyelte meg a WASP-62b-t, amint elhalad csillaga előtt, ami láthatóvá tette a fénymegfigyeléseket, lehetővé téve a nátrium és a kálium jelenlétének megfigyelését a bolygó légkörében.
A kálium jelenlétére nem találtak bizonyítékot, a nátrium jelenléte azonban egyértelmű volt.

Ha a bolygó légkörében felhő vagy pára lenne, eltakarnák a nátrium ismertetőjegyét. Ez egyértelmű bizonyíték arra, hogy egy tiszta légkört látunk - magyarázta Alam.

A felhő nélküli bolygók nagyon ritkák, csillagászok becslése szerint az exobolygók kevesebb mint hét százalékának lehet tiszta légköre. Az első és eddig egyetlen ismert exobolygót tiszta légkörrel 2018-ban fedezték fel. A WASP-96b-t a Szaturnuszok családjába sorolták, mivel tömegét tekintve ehhez a bolygóhoz hasonló.

A tiszta légkör által könnyebbé válik a bolygók kémiai összetételének tanulmányozása, ami segíti azonosítani azt, hogy miből épülnek fel.
A James Webb teleszkóp felbocsátása az év folyamán új lehetőségeket teremt ezen bolygók, köztük a WASP-62b tanulmányozására.

MTI; kiemelt kép: illusztráció/Getty Images

Ez is érdekelhet:

HELLO, EZ ITT A
PLAYER
Kövess minket a Facebookon!
Nagyon jól fogod érezni magad nálunk!

Hírlevél feliratkozás

Iratkozz fel a hírlevelünkre, és mi minden héten érdekes, szórakoztató sztorikat küldünk neked a világból.