A japán gyártó strapabíró akciókameráival abszolút egyedülálló perspektívát kínáló felvételek készíthetők.

Az általában rendkívül kompakt kialakítású és lényegében mindenféle külső behatásnak könnyedén ellenálló akciókamerák mostanság virágkorukat élik, hiszen a kisebb és nevesincs gyártók és a mamutcégek egyaránt forgalmaznak ilyeneket. Ha pedig már megvásároltunk egy ilyen videokamerát, gyakorlatilag csak a képzeletünk szab határt annak, pontosan milyen témát, milyen körülmények között és milyen szemszögből örökítünk meg.

A Sony most jelentette be azt az AKA–DM1 típusjelzésű akciókamerás kiegészítőt, melynek segítségével immár annak sincs akadálya, hogy a kutyánkra rögzítsünk egy videofelvevőt. Az állítólag rendkívül kényelmes viseletet biztosító kameratartót gyorsan megszokja az állat, így aztán töménytelen mennyiségben készülhetnek a kutyaoperatőrök által készített videók.

A Sony AKA–DM1 állítható pánttal rendelkezik, így kisebb és nagyobb kutyákra egyaránt könnyen felapplikálható a szett, mely első körben Japánban vásárolható meg, átszámítva mintegy 11 500 forintos áron. A Sony ezenkívül számos egyéb kameratartót is forgalmaz, akciókamerát rögzíthetünk többek közt például a fejünkre, síszemüvegre, a karunka, a biciklinkre, vagy akár egy szörfdeszka elejére is.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Ezzel a rejtett beállítással felgyorsíthatod az androidos telefonod

További cikkeink a témában