Összesen 718 napon át repült egyfolytában az amerikai légierő (USAF) X-37B nevű szupertitkos kémrepülője, mielőtt leszállt volna a Kennedy Űrközpont Shuttle Landing Facility nevű leszállópályáján május 7-én. Az X-37B ezzel beállította az előző rekordját, amely egy 674 napos misszió volt.

Míg az előző küldetés során az amerikai légierő nem bővelkedett a szavakban akkor, amikor a távirányítású, ember nélküli űrrepülőgép küldetésének céljairól kérdezték, ezúttal azért valamennyivel több információt tudattak a nagyvilággal.

„A programban tesztelt technológiák közé tartozik a fejlett irányítás, a navigáció és a vezérlés, a hőpajzs, az avionika, a magas hőtűrésű szerkezetek és tömítések, az újrahasznosítható szigetelés, a könnyű elektromechanikus repülési rendszerek és az önálló orbitális repülés”

– írta körül AnnMarie Annicelli kapitány, az USAF szóvivője a küldetés céljait. A kémrepülő útja, illetve keringési pályája nem közismert – bár ez az amatőr csillagászok számára nem kideríthetetlen –, abban viszont szinte biztosak lehetünk, hogy missziójának vannak olyan elemei, amelyet nem ismertettek a nagyérdeművel.

A gép landolása:

Egyes pletykák szerint a küldetés során kémműhold-technika és űrfegyver tesztelésére is sor került, de olyanokról is lehetett hallani, hogy a jármű képes más űrhajók elfogására, netán arra, hogy kövesse a bolygónk körül keringő kínai űrlaboratóriumot.

A távirányítású gépet egyébként a Boeing tulajdonában álló Phantom Works építette. Az energiát gallium-arzenid napelemekből és lítium-ion akkumulátorokból nyeri, a tömege 5,5 tonna körül mozog, hossza 8,9, magassága 2,9, szárnyainak fesztávolsága pedig valamivel több mint 4,5 méter.

A tegnap véget ért misszió az OTV–4 (Orbital Test Vehicle–4) név alatt futott, és ez volt a kémrepülő 4. programja. A legelsőre 2010. április 22-én került sor (az 224 napig tartott az űrben), az OTV–2 2011. március 5-én kezdődött (468 napon át repült a Föld körül), az előző, az OTV–3 pedig 2012. december 11-én kezdődött, és 674 napig tartott.

(via)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Ezzel a rejtett beállítással felgyorsíthatod az androidos telefonod

További cikkeink a témában