Az ugye nem újdonság, hogy a 21. század leggyorsabb vonatait a mágneses lebegtetés technológiájának köszönhetjük. Sokáig a legnagyobb sebességre a 2003-ban üzembe helyezett Sanghaj Maglev volt képes a maga 431 km/h-s csúcssebességével, amelynek 7 perc kellett egy 30 km-es szakasz megtételéhez.

Mivel a mágneses mező által mozgatott és koordinált vonatoknak nincsenek kerekei, így a súrlódás mértéke gyakorlatilag minimális. Lényegében emiatt képesek ezek a vonatok ilyen óriási sebesség elérésére. A Sanghaj Maglev egészen tavalyig a leggyorsabb vonatnak számított,

amikor is jött a japánok mágnesvasútja, a Cental Japan Railway (CJR), amely a 603 kilométer/órás csúcssebességet is elérte – igaz, sokáig az 589 km/h-s sebesség volt a maximum, amit kihoztak belőle.

Persze Magleveket nemcsak Ázsiában és az Amerikai Egyesült Államokban, hanem Európában is használnak – többek között Dániában, Németországban, Svájcban, Spanyolországban és az Egyesült Királyságban is. Na, és akkor most képzeljük el, hogy két ilyen szörnyen gyors vonat elsuhan egymás mellett, ellentétes irányban, te pedig „díszpáholyból” figyeled az egészet. Félelmetes:

Légy résen, mert épp valami fontos történik!

Napokon belül új magazint indítunk, tarts velünk a nulladik pillanattól! November elején startol a Raketa.hu, a Player-csoport jövőmagazinja, melyben veletek együtt keressük a válaszokat az előttünk álló évek nagy kérdéseire!
Kiemelten foglalkozunk az autózás/közlekedés forradalmával, az okosotthonokkal, a klímakérdéssel, megújuló energiával, a legizgalmasabb, éppen zajló társadalmi változásokkal és rengeteg termékkel és szolgáltatással, ami pillanatokon belül ránk töri az ajtót!
Ha szeretsz jó időben jó helyen lenni, kövesd be a Rakéta Facebook-oldalát, hogy azonnal tudd, ha kilőttük a magazint!

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Összedőlt egy 2,5 kilométeres baltimore-i híd, miután nekiment egy konténerszállító hajó

A középkategória csúcsa – kipróbáltuk a Redmi Note 13 Pro+ 5G-t

További cikkeink a témában