Kiszámolták, mikor fog tetőzni az emberek száma a Földön

Majd az évszázad végéig több mint húsz ország veszítheti el lakosságának legalább felét.

A Washingtoni Egyetem kutatócsoportjának a Bill és Melinda Gates alapítványa által finanszírozott tanulmánya szerint

Ez pedig mintegy kétmilliárddal kevesebb az ENSZ aktuális becslésénél – a világszervezet 2019-es előrejelzése azzal számol, hogy körülbelül 10,9 milliárd ember fog élni a Földön 2100-ban.

Az amerikai kutatócsoport azzal magyarázza az eltérést, hogy az ENSZ modellje nem veszi figyelembe a termékenységi és a halálozási mutatókat befolyásoló egyéb faktorokat, például a politikai döntéshozást.

23 ország – köztük Japán, Spanyolország, Olaszország és Lengyelország – elveszíti lakosságának legalább a felét, további 34 ország népessége pedig 25–50%-kal kevesebb lehet a jelenleginél. A számítások szerint Magyarország lakossága 5,2 millióra csökkenhet 2100-ra.

A kutatást vezető Christopher Murray a megcsappanó születésszámmal indokolja a népességcsökkenést. Míg az ENSZ előrejelzésében 1,8 gyermekes termékenységi mutatóval számolt, Murray csoportja 1,5-re becsülte ezt a számot. A szakértő szerint ha a nőknek szélesebb körben biztosítanak hozzáférést az oktatáshoz és a születésszabályozáshoz, akkor átlagosan kevesebb mint 1,5 gyermeket vállalnak.

A tanulmány szerint Fekete-Afrika országaiban ugyanakkor nőni fog a népességszám: Nigéria 80 éven belül 800 millió lakossal a Föld második legnépesebb országa lehet India után.

Mást is kiszámoltak más kutatók:

(Forrás: BBC, MTI, fotó: Getty Images)

Hírlevél feliratkozás

Iratkozz fel a hírlevelünkre, és mi minden héten érdekes, szórakoztató sztorikat küldünk neked a világból.