A kevesebb néha több, szokták olykor mondani. Ugyanakkor ha minden ötletmester vagy feltaláló ezt az elvet követte volna folyton, valószínűleg világunk is jóval szegényebb lenne – mert néha furcsamód az extrémnek tűnő innovációk képesek meghódítani a világot, és egy teljesen újfajta szemlélettel is megajándékoznak bennünket.

Kérdés, hogy a Cardigo megalkotói vajon ebbe az irányba tettek-e egy lépést a „kondis bicaj” megálmodásakor. Ugyanis bármennyire is remek szabadidős és sporttevékenység a biciklizés, nem képes megmozgatni minden izomcsoportunkat – ez sarkallta a fejlesztőket ötletük kivitelezésében. Mert miközben a combunk húzza az igát, felső testünk alig veszi ki a részét a melóból – így hát kitalálták azt, hogy tekerés közben végezhessünk izomerősítő gyakorlatokat is. Valahogy így:

A visszajelzések egyelőre vegyesek: van, aki örvend a biciklizés újragondolásának, más túlzásnak, s mellette még veszélyesnek is tartja: hiszen a bicajozás bármennyire is a szabadság és a lazítás egyfajta „mechanikai megtestesítője”, attól még egy jármű, amellyel adott szabályokat betartva kell haladnunk más járművek között. A gyakorlatok pedig könnyen elvonhatják a figyelmünket a kormányzástól vagy az úttesttől, netán egyéb nem elhanyagolható körülményektől – hiszen nem kell feltétlenül út, autó vagy gyalogos ahhoz, hogy eltaknyoljunk, megsérüljünk.

A kondi üzemmódot egy „gomb” segítségével tudjuk egyébként aktiválni, így pedig 25 centivel meghosszabbodik a kerékpár, amelynek az első részét ugye a kormánynál fogva kell izomból visszahúznunk. A bringát elvileg 2018-tól tudjuk majd megrendelni, egyes hírek szerint hamarosan a Kickstarteren is megjelenik majd – kíváncsian várjuk, hogy milyen fogadtatásban részesül. YouTube-on egyelőre nem tarolt az elgondolás.

Te szeretnél egy ilyet?

(via)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Zöld akkumulátort fejlesztenek Bécsben

Összedőlt egy 2,5 kilométeres baltimore-i híd, miután nekiment egy konténerszállító hajó

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés