Ilyet eddig csak a Földön figyelhettek meg.

Zöld fényt észlelt az európai-orosz Trace Gas Orbiter (TGO) a Mars légkörében, és bár hasonlót láthatnak időnként az asztronauták, amikor a Föld tányérjának peremére tekintenek, ez az első alkalom, hogy ezt a jelenséget a Földön kívül észlelték:

null

null

A fénykibocsátás a légköri molekulák és a Napból érkező töltött részecskék ütközéseinek eredménye. A Földön ezt a kölcsönhatást jelentősen befolyásolja a bolygó erős mágneses mezeje, mely ezeket a részecskéket a sarkok felé vonzza. A fény a Marson viszont nem így fókuszálódik, mivel ennek a bolygónak nincsen globális mágneses mezeje, ennek ellenére a fényjelenség létezik.

A napfény a Föld és a Mars esetében is ugyanazt csinálja, megnöveli az oxigénatomok energiaszintjét, majd amikor azok visszakerülnek nyugalmi állapotukba, fényt bocsátanak ki.

Míg a Föld bőségesen tartalmaz oxigént a légkörében, addig a Marson jórészt csak a szén-dioxid lebomlásának termékeként van jelent. A napfény a szén-dioxid egyik oxigénatomját szabadítja fel, és ennek az atomnak az áthelyeződése okozza a zöldes fényt.

„A fénykibocsátás magasságának megfigyelése alapján meg lehet mondani, milyen vastag a légkör és hogyan változik”

– mondta a brit Open University kutatója, Manish Patel,

A zöld fény megfigyelése segítheti azokat az eszközöket, amelyek a Mars-szondák légkörbe való belépését, süllyedését és landolását irányítják.

(Forrás: BBC, ESA, MTI, fotó: ESA)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Zöld akkumulátort fejlesztenek Bécsben

Összedőlt egy 2,5 kilométeres baltimore-i híd, miután nekiment egy konténerszállító hajó

További cikkeink a témában