Nem mostanában lesz látható a Földről.

Az elmúlt időszakban szabad szemmel látható volt a mintegy 60 kilométeres másodpercenkénti sebességgel száguldó Neowise üstökös, amit viszont jó darabig nem fogunk látni, ugyanis legközelebb mintegy 7000 év múlva kerül olyan közel a bolygónkhoz, hogy a Földről is megfigyelhető legyen.

Magyarországról is remek fotókat készítettek a Neowise üstökösről

Majdnem ötezer év után ismét a Nap felé közeledik, akár szabad szemmel is láthatjuk.

A Neowise üstökös július 3-án járt a legközelebb a Naphoz, ám túlélte a látogatást – az üstökösök a központi csillagunk forróságának és gravitációs mezejének hatására gyakran darabokra robbannak, de ez egyben maradt –, ezt bizonyítja a Hubble űrteleszkóp által készített augusztus 8-i felvétel is. Mutatjuk is, a csillagászat történeti képet – ilyen nagy felbontásban még egy ilyen fényes üstököst sem sikerült megörökíteni:

Ez itt a Neowise és a 18 ezer kilométeres(!) kómája, vagyis a magja körüli gázfelhő, ami akkor keletkezik, amikor az égitest közel kerül a Naphoz

Így is megnézheted:

Talán ez is érdekel:

(Forrás: NASA, ESA, fotó: spacetelescope.org, nyitókép: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Összedőlt egy 2,5 kilométeres baltimore-i híd, miután nekiment egy konténerszállító hajó

A középkategória csúcsa – kipróbáltuk a Redmi Note 13 Pro+ 5G-t

További cikkeink a témában