Lényegében elővigyázatosságból döntöttek úgy a britek, hogy bezárják a brit antarktiszi kutatóprogram (British Antarctic Survey, BAS) Halley VI kutatóállomását – a személyzet biztonságát ugyanis fenyegetik a jégen keletkezett repedések. És valljuk be, ez még mindig jobb annál, mint ami A dolog (The Thing) című ’82-es klasszikusban fenyegette az antarktiszi kutatóállomás tudósait.

A BAS hétfőn kiadott közleménye szerint a márciustól novemberig tartó antarktiszi tél idejére bezárják az állomást, mert félő, hogy az állomásnak otthont adó Brunt-selfjég, vagyis a szárazföldről a tengerbe nyúló terület leszakadhat. Már decemberben megkezdték az előkészületeket, hogy az állomás épületelemeit 23 kilométerrel arrébb, a szárazföld belsejébe költöztessék – így 16 kutatónak is el kell hagynia az állomást.

A tengeren lebegő jégmezőről időnként leszakadnak egyes darabok, ezekből keletkeznek a jéghegyek. A glaciológusok számítógépes modellekkel igyekeznek meghatározni, mekkora a leszakadás esélye és milyen hatásai lehetnek.

Az állomás személyzetét nem fenyegeti közvetlen veszély, csak „elővigyázatosságból” költöztetik ki a kutatókat.

Jelenleg 88-an élnek a Halley VI-n, de többségük csak nyáron dolgozik, még a tél beállta előtt távoznak. A Halley kutatóállomás 1956 óta működi az Antarktiszon, szakembereinek mérései vezettek az Antarktisz feletti ózonlyuk felfedezéséhez 1985-ben, az állomás jelenleg is folyamatosan figyelemmel kíséri a klímaváltozás jelenségeit.

Az antarktiszi jég alatt egyebek mellett ilyen csodavilág bújik meg:

Egy valóságos csodaországra bukkantak az antarktiszi jég alatt

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Ezzel a rejtett beállítással felgyorsíthatod az androidos telefonod

További cikkeink a témában