Ma indul útjára a NASA-műhold, ami remélhetőleg felfedezi a földönkívülieket

A TESS, vagyis a Transiting Exoplanet Survey Satellite a Földtől nagyjából négyszázezer kilométerre fogja kémlelni a közelebbi csillagokat, és a NASA szerint a segítségével húszezer új exobolygót sikerül majd felfedezni.

Hogy ez sok vagy kevés? Nos, ahhoz képest, hogy a Tejútrendszerben durva becslés szerint ezermilliárdnyi bolygónak kell lennie, nagyon kevés, de ahhoz képest, hogy ezek közül mindeddig csak 3700-at sikerült beazonosítanunk, rettentően sok.

A csillagászok tehát joggal izgatottak, hiszen bár a Kepler űrtávcsövet leváltó TESS önmagában nem alkalmas rá, hogy beazonosítsa, melyik bolygó lakható és melyik nem az, annak az esélyeit jelentősen növeli, hogy bolygókat találjunk az úgynevezett lakhatósági zónában, majd a James Webb-teleszkópot rájuk irányítva közelebbről is tanulmányozhassuk ezeket a bolygókat. Szóval ha a közeljövőben sikerül megtalálni a földönkívülieket, vagy mondjuk egy új Földet, abban elévülhetetlen érdemei lesznek a TESS-nek.

A műholdat a SpaceX Falcon-9-rakétája fogja eljuttatni az űrbe, aminek az indulását ugyan hétfőn el kellett halasztani, de ha minden jól megy, a mai napon már tényleg megtörténik a kilövés.

Füst, Fény, Hollywood

Magasélet

Tech
Tech
Tech
Highlife
Highlife
Highlife
Otthon
Otthon