Az automata kocsik mindent tudnak majd, csak nem árt, ha ez nekünk, embereknek is érzékelhető lesz.

Rengeteg kérdés vetődik fel az önvezető autókkal kapcsolatban, de az már rég nem, hogy lesznek-e. Lesznek, nagyon hamarosan, hihetetlen tempóban zajlanak a fejlesztések, tesztek, van, aki már nyugodtan szunyókál a kocsija kormányánál, mert az autója úgyis vezet helyette. Míg a Google, az Apple vagy az Uber magukkal az autókkal foglalkozik, egy magyar dizájncsapat az tervezi meg, hogyan fogjuk használni azokat.

A legfontosabb a bizalom – vallja Pásztor Dávid, az UX stúdió alapítója, ehhez első menetben egy Uber-szerű, de automata járművekkel dolgozó rendszert modelleztek. Ennek része egy mobilalkalmazás (ezzel hívhatjuk a kocsit) és az autó műszerfala (ez magyarul egy tablet), utóbbin láthatjuk, mit érzékel maga körül a kocsi, merre fog menni.

Az elv az, hogy veszélyhelyzetben most is a vezetőre pillantunk, észlelte-e, a vezető arca jelen esetben a kijelző lesz, bejelölve rajtuk a veszélyforrásokat, például a gyalogosokat, az utasok így nyugodtabbak lehetnek, mert látják, hogy a kocsi is mindent érzékel.

Dizájnerkörökben nemzetközi szinten is figyelmet kapott a magyar csapat eddigi munkája, most járműipari partnereket keresnek a továbbiakhoz.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Ezzel a rejtett beállítással felgyorsíthatod az androidos telefonod

További cikkeink a témában