Az E-sportok világszerte egyre nagyobb népszerűségnek örvendenek, és külföldön szinte már elvárt dolognak számít, hogy egy-egy nagyobb csapatnak saját gamerháza legyen, ahol bármikor gyakorolhat a versenyekre – kiváló körülmények között, a legjobb szakemberek közbenjárásával.

Erre nálunk eddig még nem volt példa, ezért is számít úttörőnek az, hogy a WSE csapata a Lay’s támogatásával, valamint az Infinity Esport Bár segítségével sikeresen elindította Magyarország első gamerházát. Mivel többnyire tanulnak vagy dolgoznak a WSE játékosai, ezért heti turnusban váltják majd egymást: most a League of Legends csapatuké a fészek, de majd érkeznek a CS:GO, a Heartsone, valamint az Overwatch fanatikusai is.

Szeptember 14-én költöztek be a játékosok, és október 13-ig a csapatvezető tréner irányításával edzenek a versenyekre, a szóban forgó egy hónap alatt pedig barátságos meccseket nyomnak majd közismert youtuberekkel.

(forrás: WSE, 24.huGamer.hu)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

1973-ban több mint egy óráig tartott a teljes napfogyatkozás egy repülő utasainak

A Windows 11 néha olyan lassú, hogy az ember bottal verné szét, ha tudná

További cikkeink a témában
Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?
Hirdetés