Ha már együtt kell élnünk a digitalizációval, megéri a legjobb technológiákat választani. A biometrikus azonosítás például nem csak trendi, de biztonságos, és sokszor gyorsabb is, mint a hagyományos megoldások.

Megvan a reklám, ahol az éppen ismerkedő pár egyik tagja, a lány randiról randira egyre rémültebbé válik, csak mert a srác nincs rajta semmilyen közösségi portálon? Mindegy milyen a srác élőben, ha nincs a neten, talán nem is létezik.

És ahogy a dolgok internete, az IoT megállíthatatlanul terjed, lassan ez lesz a helyzet mindennel. Talán már nem is tudunk olyan tárgyat, ami elé ne illeszthetnénk oda az „okos” jelzőt, az ételhordó doboztól az asztalon át a járólapig mindenféléből láttunk ilyet.

Ezért aztán a biztonság kérdése mérhetetlenül felértékelődött.

Már az ezredfordulón is globális pánikot váltott ki az Y2K para, pedig az akkori internet középkor volt a maihoz képest. Igen ám, de ez csak az érem egyik oldala. A biztonságtechnológia is komolyan fejlődik, méghozzá több oldalról is.
Jönnek az intelligens épületek, ahol a hangsúly már nem is a károk kezelésén, hanem azok megelőzésén lesz. Jóval komolyabb beléptetési protokollt használnak majd, az intelligens épületek egymással is megosztják az információkat, amelyeket minden korábbinál fejlettebb szoftverekkel
elemeznek.

Persze téged elsősorban a saját adataid, főleg a pénzügyeid érdekelhetnek. E tekintetben szintén óriási az előrelépés.

A két kulcsfogalom az erős ügyfélhitelesítés és a biometrikus azonosítás. Az előbbi jövő ősztől kötelező lesz az Európai Unión belül jelentősen növelve a biztonságot. Hogy miképp történik majd ez?

Jelenleg háromféle hitelesítési módot ismerhetsz: az ismereten alapulót, ilyen például egy általad kitalált jelszó, a birtokláson alapulót, mint például egy token kártya, vagy a bankodtól kapott egyszeri sms kód, illetve az egyedi jellemzőidre épülő biometriát. Már most is használsz biometrikus adatokra épülő megoldásokat, amikor ujjlenyomattal vagy archálóval oldod föl a telefonod.

Online vásárlásnál eddig az azonosítási módok közül általában egyet használtál, például jelszóval léptél be, ha valamilyen mobiltárcán keresztül fizettél, vagy a bankodtól kaptál SMS-ben kódot, ha a bankkártyádhoz volt ilyen biztonsági kód szolgáltatásod. Ez változik meg jövő ősztől, amikor legalább két azonosítást kell majd a fizetés jóváhagyásához alkalmaznod, ahogy azt a bankod beállítja majd.

Fizettél már mobillal a boltban?

Itthon az összes olyan boltban tudsz így vásárolni egy érintéssel, pont úgy, ahogy a bankkártyáddal szoktál, ha egyérintéses terminál van kirakva. Tehát mondhatni a boltok 90 százalékában.

Ami a tárca működését illeti, jó, ha tudod, hogy a fizikai bankkártya számod nem tárolódik a mobilodban - erről a Mastercard megoldása gondoskodik.

A technológia biztonságossá teszi a mobiltelefonnal vagy más, internethez kapcsolódó okoseszközzel (például okosórával, karkötővel, gyűrűvel) történő fizetéseket. Ez a rendszer kezeli a tokenizálást, azt a műveletet, amely során a
bankkártyák elsődleges számát lecserélik egy - minden vásárlás során változó - kóddal, ún. tokennel. A folyamat második része a digitalizálás, azaz a tokennel ellátott (tokenizált) kártyaadatok eljuttatása a mobileszközbe. A mobilon így fizikai kártyaadatok nem tárolódnak, azt még telefonunk elvesztése esetén sem tudják ellopni vagy lemásolni.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Ezzel a rejtett beállítással felgyorsíthatod az androidos telefonod

További cikkeink a témában