Hát ez gyorsan eszkalálódott: a Google mesterséges intelligenciájának sikerült olyan titkosítást létrehoznia, amivel az emberek számára is megfejthetetlen üzenetekkel tud kommunikálni.  

A gépi tanulást tanulmányozó Google Brain Deep Learning Projekt keretében elvégzett kísérletben három mesterséges ideghálózat vett részt - név szerint Alice, Bob és Eve -, akik a kutatóktól más-más feladatokat kaptak: Alice dolga az volt, hogy küldjön el egy rejtjelezett üzenetet, amit csak Bob tud lefordítani, Eve viszont nem, Bob és Eve feladata pedig az üzenetek megfejtése volt.

Kezdetben úgy tűnt, Eve-nek nem okoz gondot a kódolt üzenetek megfejtése, ám 15 ezer próbálkozással később Alice-nak végül sikerült előállnia egy olyan titkosítással, amit Bob meg tudott fejteni, Eve viszont nem: a mesterséges intelligencia csupán a felét találta el a 16 bites üzenetnek (ami egyesekből és nullákból állt), tehát lényegében csak tippelgetett.

Mint ahogy legfeljebb csak tippelgethetnek a kutatók is, ugyanis a mesterséges intelligencia tanulási metódusa miatt ők sem tudhatják, hogy Alice milyen titkosítást használt.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Ezzel a rejtett beállítással felgyorsíthatod az androidos telefonod

További cikkeink a témában