A Reuters értesülései szerint a Google részlegesen megszakította az üzleti kapcsolatokat a gyártóval, ami így elveszítheti a hozzáférést az Androidhoz és más, létfontosságú Google-termékekhez is.

A Google azután döntött a együttműködés felfüggesztése mellett, hogy Donald Trump múlt héten elnöki rendeletben tiltólistára tette a gyártót, aminek értelmében az amerikai cégek nem működhetnek együtt a Huawei-jel. A Google esetében ez azt jelenti, hogy a Huawei nem fér hozzá a frissítésekhez és a technikai segítséghez sem, bár az Android nyílt forráskódú változatát továbbra is használhatják.

Ennél is nagyobb probléma lehet, hogy a Huawei a jövőbeni telefonjainál elveszítheti a hozzáférést olyan alkalmazásokhoz is, mint a Gmail, a YouTube, a Chrome böngésző vagy a Google Play, ami teljesen ellehetetlenítené a helyzetüket. A Reuters úgy értesült, hogy egyelőre a Google-nél is tanácskoznak róla, hogy a tiltás pontosan milyen területeket érin, így végleges döntés még nem született.

A Huawei egyébként egy ideje már készült hasonló forgatókönyvre, és titokban elkezdték fejleszteni a saját mobilos operációs rendszerüket, de nem is kérdés, hogy a Google-szolgáltatások elvesztése ezzel együtt is hatalmas csapást jelentene a cégre.

UPDATE: A Huawei hivatalos közleményben reagált az intézkedésre: "A Huawei továbbra is biztosítja a biztonsági frissítéseket és az értékesítés utáni szolgáltatásokat minden már értékesített vagy kereskedelmi forgalomban kapható Huawei, illetve Honor okostelefonon és tableten. [...] Biztosíthatunk titeket, miközben betartjuk az összes amerikai követelményt,

(Nyitókép: Getty)

Legfrissebb

Füst, Fény, Hollywood

Magasélet

Tech
Tech
Tech
Highlife
Highlife
Highlife
Otthon
Otthon