Hogy melyik volt 2019 legizgalmasabb telefonja, arról persze lehetne vitatkozni, hiszen a Samsung a Folddal, a Huawei pedig a Mate X-szel tette szinte elérhetetlen magasságba a lécet, de az biztos, hogy a Motorola Razr ott állt valahol a dobogón.

A régi, összecsukható telefonokat idéző hajlítható kijelzős telefonnak pedig hamarosan érkezik is a folytatása, ami ránézésre ugyan nem sokban fog különbözni az elődjétől, de ez valahol érthető is. A Razr megjelenésre egy bámulatos telefon volt, ami mindenkinek azonnal elnyerte a tetszését, a használhatóságát (különösen pedig a kijelzőt) viszont már annál több kritika érte, így a Motorola minden bizonnyal inkább ebben igyekszik fejleszteni a telefont.

Ami az Evan Blass által posztolt képek alapján biztos, hogy a telefon elejéről eltűnik az ujjlenyomat-olvasó, de hogy hova kerül, azt egyelőre nem tudjuk. Eddig még egy gyártó sem kísérelte meg, hogy hajlítható kijelzős készüléknél a kijelző alá rakja, de ki tudja. A másik, ami biztosnak tűnik, hogy az új Razr már 5G-s adatkapcsolattal érkezik, emellett korábbi hírek szerint a kijelző mérete is megnő, 6,2-ről 6,7 colosra.

A kiszivárgott specifikáció szerint az új Razr elődjéhez hasonlóan egy középkategóriás telefon teljesítményével érkezik, Snapdragon 765 procit, 8 GB RAM-ot és 2845 mAh-is akkumulátort találunk majd benne, a kamerája pedig 48 megapixeles lesz.

Fél napot nyomkodtuk a Galaxy Z Flipet, és majdnem kéne

Ígéretes a Samsung összecsukható telefonja.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Ezzel a rejtett beállítással felgyorsíthatod az androidos telefonod

További cikkeink a témában