Nagyon menő újdonságokkal érkezhet a Huawei új csúcsmobilja

A Huawei Mate 20-ról már eddig is lehetett ezt-azt hallani, például sejthető, hogy a procija brutális lesz, és elég valószínűnek tűnik, hogy a Mate RS-hez hasonlóan kijelzőbe épített ujjlenyomat-olvasót is kap. Ha tippelnünk kellett volna, hogy miben nem fog sokat fejlődni, akkor a kamerát mondtuk volna, hiszen a P20 Prónál nagyobbat dobni szinte lehetetlennek tűnik. A Huawei viszont másképp gondolta.

Az XDA-Developers által megszellőztetett infók alapján a telefon ugyanis bokeh-effektes videókat is képes lesz rögzíteni, emellett lesz egy AI Cinema nevű új funkció is, ami különböző (igencsak látványos) szűrőkkel turbózza fel a videókat. A telefon emellett a mesterséges intelligencia segítségével arra is képes lesz, hogy felismerje a megfelelő távolságot, így nem nekünk kell beállítani a zoomot, bár hogy ez a gyakorlatban hogy fog működni, azt elképzelni sem tudjuk.

A Mate 20-ról már korábban kiszivárogtak érdekességek, mégpedig hogy a vezeték nélküli fülhallgató tokja egyben pótakksiként is funkcionálhat, vagyis a telefont a füles dobozára rakva tölthetjük. Ha ez bejön, az egy kisebb fricska lesz az Apple-nek, hiszen hasonló pletykákat az Apple AirPods-ról is hallottunk, de abból végül annyira nem lett semmi, hogy az Apple egyelőre nem is mutatott be új fülhallgatót.

Legfrissebb

Füst, Fény, Hollywood

Magasélet

Tech
Tech
Tech
Highlife
Highlife
Highlife
Otthon
Otthon