A NATO tavaly hosszú idő után újraindította a Strong Europe Tank Challenge (SETC) versenyt, amelyet a német haderő és az Amerikai Egyesült államok Európában állomásozó csapatai idén is megszerveztek a Grafenwöhr melletti gyakorlótéren május 7. és 12. között.

A Németországban megrendezett SETC egy magas rangú esemény, amelyen észak-amerikai és európai országok is képviselik az Észak-Atlanti Szerződés Szervezetét. A verseny egyik célja a katonai partnerség előremozdítása mellett a különböző taktikai és technológiai manőverek megosztása, valamint tesztelése. A kitűzött feladatok között szerepel a harckocsik álcázása, ugyanakkor gyakorolják a különböző támadó és védelmi hadműveleteket is, ahogyan a járműazonosítást, a harci kárfelmérést és a precíziós manővereket is.

A feladatok között van például a mezei verdák letiprása. Elég brutálisan fest, amint a legendás német harckocsi, a Leopard 2 széttrancsírozza világunk kicsiny személyautóit:

A Leopard 2 egy a 70-es évek végén kifejlesztett, majd 1979-ben szolgálatba állított német harckocsi, amely még mindig a német haderő „bikájának” számít, és amelyet egyebek mellett a világ történelem egyik legjobban sikerült tankjának tartanak.

Ebben az évben Németországból, Ausztriából és Lengyelországból Leopard 2-es tankokkal, Franciaországból LeClerc harckocsikkal, Ukrajnából T–64VB, az Egyesült Államokból pedig M1A2-es tankokkal érkeztek. A helyszín ismét a Grafenwöhr gyakorlótér volt, íme egy felvétel az első napról:

De nem csak a tankoké volt a főszerep. A katonák megmérettették magukat különböző realisztikus gyakorlatokon is, amelyeknek a részét képezte a hajózási akadályok leküzdése, a barátságos és ellenséges járművek azonosítása, a tüzérség bevetése vagy a sérült tankok visszaszerzése, ugyanakkor a védőfelszereléseket is próbára tették egy vegyi anyagtól szennyezett környezetben. A versenyt az osztrákok nyerték meg, a dobogó másik két fokát a német és az amerikai csapat foglalta el. Ilyen volt a második nap:

A harmadik:

A negyedik:

És az ötödik:

(forrás: Popular Mechanics, U. S. Army Europe)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Ezzel a rejtett beállítással felgyorsíthatod az androidos telefonod

További cikkeink a témában