Nem úgy alakulhatott ki a Naprendszerünk, ahogy eddig tudtuk

Az új elmélet szerint több hullámban születtek meg a bolygók.

A bolygók keletkezésének jelenleg elfogadott elméletével szállnak szembe a Zürichi Egyetem és a Zürichi Műszaki Egyetem (ETH) kutatói németországi és angliai kollégáikkal együtt. A kutatók ugyanis arra a megállapításra jutottak a korai Naprendszer számítógépes szimulációja alapján, hogy

A Naprendszer belső bolygói – a Merkúr, a Vénusz, a Föld és a Mars – kicsik és szárazak a Jupiterhez, a Szaturnuszhoz és az Uránuszhoz képest. A külső bolygók emellett több illékony elemet tartalmaznak, például héliumot, hidrogént és szenet.

Eszerint...

A belső Naprendszer bolygóinak első építőelemei nagyon korán kialakultak, amikor a Naprendszer 4,5 milliárd éve egy gáz- és porlemezből állt. A mintegy 100 kilométeres ősi szikladarabok jégkristályokból álltak, a vízgőz egy része pedig kondenzálódott a porszemcséken.

Csakhogy a gázlemezben megtalálható volt az alumínium 26-os tömegszámú radioaktív izotópja, amely a vízben még gazdag szikladarabokba kerülve belülről felhevítette azokat. Ennek nyomán láva és víz képződött, utóbbi a hőség hatására elpárolgott.

Ezt követően félmillió éven át nyugalom volt a Naprendszerben, mielőtt a bolygóképződés második hulláma megindult a külső régióban. Új bolygóelemek alakultak ki porrészecskékből, amelyek a Nap irányába mozogtak. A külső és belső Naprendszer határán a radioaktív alumíniumizotóp nagy része már szétesett, így itt kevés illékony elem tudott elpárologni. Ez utat nyitott a gáz- és jégóriások kialakulása számára.

A belső Naprendszerben összeütköztek egymással a bolygók építőelemei, és a planéták a porszemcsemagok felhalmozódásával elérték mai összetételüket és méretüket. A Föld valószínűleg a későbbi szakaszban a külső Naprendszerből vízben gazdag utánpótlást kapott, amelyet a Jupiter irányíthatott gravitációs erejével a Naprendszer belseje felé.

Eközben...

(Forrás: Phys.org, MTI, fotó: Getty Images)

HELLO, EZ ITT A
PLAYER
Kövess minket a Facebookon!
Nagyon jól fogod érezni magad nálunk!

Hírlevél feliratkozás

Iratkozz fel a hírlevelünkre, és mi minden héten érdekes, szórakoztató sztorikat küldünk neked a világból.