Miközben a nagy gyártók az Apple-lel és a Samsunggal az élen egyelőre még ott tartanak, hogy valahogy megpróbálják definiálni, pontosan mire is jó egy okosóra, a teljesen ismeretlen Neptune Duo jött, látott, és azonnal le is zárta ezt a vitát: természetesen a telefon helyett.

A kanadai cégnek egy nagyon egyszerű ötlettel sikerült a sarokba állítania minden érvet, ami az okosórákkal szemben felmerülhet: a Neptune Duóhoz ugyanis hozzácsaptak egy telefon méretű, ötcolos és HD felbontású kijelzőt, ami egyben egy 2800 mAh-os akkumulátorként is funkcionál, így az okosóra nem csak tud mindent, amit egy telefon, de az üzemideje lényegesen hosszabb is – és ha éppen nincs szükséged a kijelzőre, akkor elég az órát is magaddal vinned.

Ahhoz, hogy ez az ötlet a gyakorlatban is működjön, természetesen szükség volt arra is, hogy a Neptune Duo egy igazi erőgép, négymagos procival, LTE-, wifi-, NFC- és Bluetooth-adatkapcsolattal felvértezve, vagyis nagyjából annyit tud, mint egy tisztességes középkategóriás telefon. Ja, és az okostelefonokra optimalizált oprendszer helyett teljes értékű Android 5.0 fut rajta.

Egy ilyen szép történetben természetesen kell lennie valamilyen hátulütőnek is, ez pedig a Neptune Duo esetében az, hogy az óra még nem készült el: az okosórát jelenleg 500 dollárért (kábé 135 ezer forintért) lehet megrendelni a Neptune Duo honlapjáról, de hogy ezért a pénzért végül is tényleg azt kapjuk-e majd kézhez az év vége felé, amit a készítők ígértek nekünk, nos, ebben egyelőre legfeljebb csak reménykedhetünk. Az mindenesetre biztos, hogy ha megcsinálják, akkor egy jó darabig róluk fog szólni minden, mert az ötlet egészen zseniális.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Így nézett ki, ahogy a dubaji esőapokalipszis elmosta a luxusvárost

További cikkeink a témában