Na ilyet sem láttunk még soha.

Ahogy korábban írtuk, a SpaceX csütörtökön az űrinternet kiépítésének első lépéseként egyszerre hatvan műholdat állított pályára, amelyek az ion-hajtűműveikkel később majd szépen elrendeződnek, most viszont még teljesen szabályos libasorban keringenek a Föld körül. Marco Langboek, egy holland amatőr csillagász pedig ki is számolta, hogy pontosan hova kell céloznia a kamerájával, így sikerült megörökítenie az igencsak fura látványt.

A látvány mondjuk nem csak fura, de egyben egy kicsit vészjósló is: bár nem tudjuk, hogy szabad szemmel mennyire látszik a műholdak fénye, de az biztos, hogy ha Elon Musk tényleg mind a tizenkétezer műholdat pályára állítja, az igencsak megnehezíti majd a csillagászok dolgát. Összevetésképpen: teljesen tiszta éjszakán, fényszennyezés-mentes környezetben a Földről nagyjából kilencezer csillag látszik. Reménykedünk benne, hogy az FCC gondolt erre, amikor megadták az engedélyt a SpaceX-nek, és csak mi aggódjuk túl a dolgot.

Legfrissebb

Füst, Fény, Hollywood

Magasélet

Tech
Tech
Tech
Highlife
Highlife
Highlife
Otthon
Otthon