Csaknem egymilliárd forintos támogatást nyert el a meteoritok és a kozmikus kockázatok kutatására az MTA és az ELTE közös projektje, amely révén a világon egyedülálló kutatási műhelyt hoznak létre mintegy harminc kutató és műszaki szakember összefogásával, korszerű mérőeszközök beszerzésével és fejlesztésével.

A kutatók tudományos célja

  • a földsúroló kisbolygók felfedezése és vizsgálata,
  • a Holdba csapódó égitestek monitorozása,
  • a légkörben felvillanó meteorok és tűzgömbök optikai és radaros észlelése,
  • valamint a légköri robbanások fizikájának pontosabb megértése.

A mérnökök és az informatikai szakemberek kifejlesztenek, majd üzembe helyeznek egy egyedi kamerarendszert, amely

akár a nappali órákban is lehetővé teszi a meteorok pályaszámítását és a lehulló meteoritok megtalálását.

Ezzel először kapunk torzításmentes képet a Kárpát-medencére hulló meteoritokról. Majd ezek után egy 11 millió pixeles digitális kamera beszerzését is tervezik, amely alkalmas lesz a veszélyt jelentő égitestek összes fontos mérésének elvégzésére. A tudósok a világ harmadik legnagyobb látómezejű Schmidt-távcsövét kapják így, amelytől számos új felfedezés és a kevéssé ismert objektumok mozgásának pontosítása várható.

A Piszkéstetői Obszervatórium Schmidt-távcsöve (fotó: Origó)

A szombathelyi ELTE Gothard Asztrofizikai Obszervatórium és Multidiszciplináris Kutatóközpontjában megépülő új, 80 centiméter átmérőjű teleszkópja az ország második legnagyobb távcsöve lesz,

több mint negyven éve nem állt üzembe hasonló kaliberű csillagászati műszer Magyarországon.

A távcsőre telepítendő hűtött, nagyon érzékeny és rövid kiolvasási idejű képrögzítő eszközzel a Holdba csapódó meteorok rövid felvillanásait figyelik majd meg. Az elemzések alapján a nagyméretű meteoritok földi és űrbéli kockázatairól, valamint azok szezonalitásáról tudunk meg többet.

Európa több pontján is terveznek hasonló megfigyelőállomásokat, a hazai konzorcium kutatási programja azonban már a megvalósulás szakaszába lépett, így a magyar kutatóhálózat úttörő szerepet tölthet a kozmikus hatások és kockázatok tanulmányozásában.

(forrás: Magyar Tudományos Akadémia, MTI)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Ezzel a rejtett beállítással felgyorsíthatod az androidos telefonod

További cikkeink a témában