Az exobolygókat kutató Kepler Űrteleszkóp és a Gaia misszió adatainak újabb elemzése alapján a tudósok arra az eredményre jutottak, hogy a más csillagok körül keringő sok eddig megismert bolygót akár 50 százaléknyi víz is alkothatja. Ez pedig sokkal több, mint a Föld tömegéhez viszonyított 0,02 százalékos víztartalom.  

„Óriási meglepetés volt, amikor rájöttünk, hogy ilyen sok vízi világ létezik” – hangsúlyozta ki megdöbbenését a Harvard Egyetem vezető kutatója, Li Ceng. A tudósok a 4000 eddig megerősített exobolygó vagy exobolygó-jelölt túlnyomó részét két kategóriába sorolták: az egyikbe azokat tették, amelyek bolygórádiusza átlagosan a Földének másfélszerese volt, a másikba pedig azokat, amelyek átlagos rádiusza a Föld rádiuszának 2,5-szerese volt.

A tudósok szerint bár vízről beszélünk, mégsem olyanról, amit közönségesen a Földön találunk.

A szóban forgó bolygók felszíni hőmérséklete 200-500 Celsius-fok körül lehet, a felszín felett túlnyomórészt vízpárából álló légkör alakult ki, a folyékony vízréteg pedig az alsó rétegben húzódik meg. Mélyebbre haladva pedig arra számíthat az ember, hogy a víz nagynyomású jéggé változik, és ez alatt érhetjük el a bolygó szilárd kőzetmagját.

Művészi elképzelés a Földhöz hasonló exobolygókról
Li szerint a Földnél nagyobb összes ismert exoplanéta 35 százaléka vízben gazdag lehet, és ezek a vízi világok hasonló módon alakultak ki, mint a Naprendszerben található Jupiter, Szaturnusz, Uránusz vagy Neptunusz. Az újgenerációs űrteleszkópok segítségével jó eséllyel részletesen lehet majd elemezni pár ilyen exobolygó atmoszféráját.
Ez is érdekelhet:

Hamarosan kiderülhet, hogy mekkora eséllyel fog összeütközni a Földdel a Bennu 2182-ben

Az OSIRIS-REx először tudta lefotózni a Földre legveszélyesebbnek tartott űrobjektumot, amelynek a pontos útvonalát nagyon szeretnénk meghatározni.

(forrás: Phys.org, BBC, Spektrum, MTI)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Összedőlt egy 2,5 kilométeres baltimore-i híd, miután nekiment egy konténerszállító hajó

A középkategória csúcsa – kipróbáltuk a Redmi Note 13 Pro+ 5G-t

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés