Nem valószínű, hiszen a tudósok is csak most jöttek rá, hogy a Szaturnusz egyik holdját, az Enceladust hatalmas, az egész égitestet beborító óceán fedi.
Hogy miért tartott ez ilyan sokáig a csillagászoknak, akik a Hubble-lel akár millió fényévekre található égitesteket is képesek megfigyelni, arra nagyon egyszerű a válasz: az Enceladus elegánsan, egy negyven kilométer vastag jégréteggel álcázta, hogy mit rejteget a fagyott felszíne alatt.
Azonban a legmesteribb átverésben is akad hiba, ez pedig Enci esetében az volt, hogy túlságosan imbolygott. A tudósok a Cassini űrszonda felvételeit elemezve figyeltek fel rá, hogy a hold pályájának az ingadozása olyan jelentős, ami lehetetlen lenne, ha a jégréteg közvetlenül a belső kőzetréteghez kapcsolódna. Következtetés: a kettő között lennie kell valamilyen folyékony anyagnak, ami ebben az esetben az egész bolygót beborító óceán.
A felfedezés azért különösen érdekes, mert az Enceladusról köztudott, hogy a magja nagy mennyiségben tartalmaz az élethez létfontosságú szilikátokat, például foszfort és ként, ez pedig az élethez szintén létfontosságú víz jelenlétével kombinálva azt jelenti, hogy a tudósoknak most már elég jó okuk van rá, hogy komolyabban is elkezdjék keresni az élet jeleit az égitesten.
Persze mivel az Enceladus felszíni hőmérséklete -198 Celsius fok, így kutyát sétáltató emberek felbukkanására nem nagyon kell számítani, inkább a vízben élő organizmusok lehet sanszos.