Alkatrészeket és a szerszámokat is az Apple-től lehet majd beszerezni.

Az Apple bejelentette, hogy – korábbi ellenállása ellenére meggondolta magát és – elindítja a Self Service Repair elnevezésű programját, aminek keretein belül az iPhone-tulajdonosok otthon, azaz saját maguk is elvégezhetnek bizonyos javításokat a készülékeken – például a kamera vagy akkumulátor cseréjét.

Az új, hivatalos alkatrészeket – és azok beszereléséhez a szükséges szerszámokat is – a program dedikált honlapján lehet majd beszerezni, azt viszont egyelőre nem tudni, milyen árral kalkulálhatnak a hozzáérető/bevállalós telefontulajdonosok.

A szolgáltatás az Egyesült Államokban indul el 2022-ben – és első körben az iPhone 12-es és 13-as modellcsaládot érinti csak –, de a későbbiekben több országban is elérhetővé teszik, ahogy idővel majd az iPhone-okon túl az M1 chipes Macekere is kiterjesztik.

Az ötlet egyébként nem rossz, pénzt és időt is lehetne vele spórolni, de a cég is hangsúlyozza, nem árt, ha valamennyire ért hozzá a tulajdonos.

Eközben...

Gyanúsan viselkedik a Facebook az iPhone-okon, törölnöd kéne a kiberbiztonsági szakértők szerint

És a WhatsApp-pal és az Instagrammal is ezt kéne tenned szerintük.

(Forrás: Endgadget, fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Így nézett ki, ahogy a dubaji esőapokalipszis elmosta a luxusvárost

További cikkeink a témában