A Pana új OLED-tévéinek varsói bemutatóján minden a feketéről szólt.

Az EZ1000-re és az EZ950-re anyakönyvezett készülékeket már korábban megmutatták a nagyérdeműnek, de a közép-európai piacra történő bevezetés előtt a japán cég még mindenképpen szerette volna őket még egyszer a sajtó orra elé pakolni.

Kezdhetnénk azzal, hogy felsorolunk neked különböző rejtélyes mozaikszavakat, úgy mint HDR, 4K, sőt, THX 4K meg 4K Pro, de helyette inkább az izgalmasabb résszel nyitunk. Ezzel:

A Panasonic ugyanis egészen Varsóig repített minket, ahol a Złota 44 nevű, külsőre egy képregényes szupergonosz főhadiszállására hajazó toronyház 50. emeletén tette a bizsergést a tériszonyra fogékonyabb újságírók sípcsontjába. Szó se róla, a helyszínválasztással biztosra mentek, mégis elkezdtük vakarni a fejünket, amikor az MC arról kezdett beszélni, hogy illatokon és kajákon keresztül fogják megmutatni nekünk, milyen a tökéletes fekete.

Na ja, kell a parasztvakítás, mégsem lehet csak úgy odaállítani minket a tévé elé, hogy "Némá' Géza, milyen emberes színei vannak ennek a képdoboznak!". Ehhez azonnal hozzá is kell tennem, hogy az élmény még ezzel a kényelmetlen viszkető érzéssel együtt is érdekes volt.

Először egy illatszakértő dugdosott különböző illatanyagokkal átitatott selyemdarabkákat az orrunk alá, aztán jött egy séf, aki annyira elveszett a molekuláris gasztronómia világában, hogy ilyen kajákat kóstoltatott velünk:

Jól látod, ez bizony egy favesszőre szúrt bigyó, ami fekete színű, illatában faszénre, ízében pedig valamilyen szőlőféleségre hajaz. A séf szerint ennek az akárminek fekete az íze, mi meg nem vitatkoztunk vele, mert nem értünk hozzá.

Ez után jött még hal fekete szósszal, elszenesedett farönkön tálalt egy szem málna fekete sajttal töltve, és valamiféle májpástétom fekete porral meghintve (desszert gyanánt), mi pedig nagyjából a negyedik fogás után kezdtünk el áttekintgetni a szomszédos helyiségbe, hogy végre a saját szemeinkkel is láthassuk, mire ez a fene nagy feketeség-fixáció.

Nos, erre:

Jól látod, ez egy tévé, mégpedig az ezres típusjelű Panasonic EZ, ami az újgenerációs OLED-panelnek köszönhetően olyan feketét tud, hogy a fény úgy zuhan bele, mint Drótos Karesz az árokba két tálcányi viceházmester elfogyasztása után.

A Panasonic egyik fejese váltig bizonygatta, hogy a világhírű koloristák szakértő erőfeszítéseinek, a dedikált processzornak és a világverő panelnek köszönhetően ezek a készülékek olyan színskálát tudnak felmutatni, hogy leteszed tőle a hajad. Fellengzős marketingszöveg ide-oda, mi inkább a saját szemünknek szeretünk hinni, de végül az audiovizuális bevizsgálás eredménye is tökéletesen rímelt arra, amit a panások el akartak hitetni velünk.

A színmélység, a részletgazdagság konkrétan döbbenetes (a fekete tényleg tökéletesen fekete), a tévé alá szerelt soundbar pedig (ami nyolc mély-, négy közép- és két magas-sugárzót valamint egy passzívsugárzót is tartalmaz) teljesen betöltötte a sajtótájékoztatónak helyt adó termet, így kétségünk sem maradt a felől, hogy egy átlagos nappaliból könnyűszerrel mozitermet varázsol, ráadásul kialakítása miatt még a legkényesebb dizájnsznob is elismerő csettintéssel szerelheti a készüléket a falára.

Nem hiába figyeltünk fel néhány hete mi is a típushoz készített látványos reklámra, hiszen a japánok a jelek szerint tényleg komolyan mondták, hogy az új EZ-sorozat tagjaival a tökéletes Hollywood-élményt akarják a vásárlók lakásaiba szállítani.

Itt van megint a klip, ami inkább egy blockbuster trailere, mint sima tévéreklám:

Az a bizonyos dedikált processzor (művésznevén: Studio Colour HCX 2) egy olyan referenciakészüléket csinál az EZ1000-ből és az EZ950-ből, melyet a Panasonic-kal együttműködő Deluxe csoporthoz tartozó, utómunkálatokkal foglalkozó cégek a náluk készülő filmek és sorozatok fényelése során is fel tudnak használni.

Szó se róla, amikor az egyik kolléga orvul belepattintott egy brutál 4K-s, HDR-es tesztvideót az egyik kiállított készülékbe, majd' beleszédültünk a látványba. (Az igazsághoz hozzátartozik, hogy a pendrive-on lévő válogatott szopatós tesztvideók egy részével a tévé beépített lejátszója nem tudott mit kezdeni, de ez – tekintve, hogy a televízióra küldött jelet az esetek többségében valamilyen másik lejátszó szolgáltatja – bocsánatos bűn.)

Csúcsmodell, hollywoodi minőség, dizájntárgy... Ha eddig figyeltél, akkor sejtheted, hogy a nagyid régi CRT-tévéjét biztosan nem fogod tudni kis ráfizetéssel becseréltetni egy ilyenre. Így is van; a 65 colos EZ1000 bizony felülről karcolja a kétmilliós árcédulát, amihez nem is nagyon tudunk mást hozzátenni, mint azt, hogy ez a minőség bizony ennyibe kerül.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Összedőlt egy 2,5 kilométeres baltimore-i híd, miután nekiment egy konténerszállító hajó

A középkategória csúcsa – kipróbáltuk a Redmi Note 13 Pro+ 5G-t

További cikkeink a témában