Tudjuk, hogy milyen baromi idegesítő, amikor nem találod a tárcád, éppen ezért azt is tudjuk, hogy ezt a találmányt szeretni fogod.

Az ember indulás előtt legtöbbször a telóját és a tárcáját keresi, előbbi esetében nagy szerencse, hogy meg lehet csörgetni – már ha nem némítottad le. A pénztárca viszont sunyi módon képes teljes kussban megbújni valahol a lakás egyik szegletében, gatyazsebben. Na, ennek akar véget vetni a LEIF!

Az egész cucc úgy néz ki, mint bármelyik másik kártya, amit a tárcádban hordasz, szóval ettől nem fog jobban kidomborodni (kívánjuk, hogy inkább a sok, szép Deák-portrétól domborodjon).

És persze nemcsak abban segít, hogy otthon megtaláld, hanem abban is, hogy máshol ne hagyd el.

Amint a megadott hatótávolságon kívül kerülsz tőle, egyből jelez a telefonodon.

Ha pedig ezt a jelzést esetleg nem veszed észre, akkor a Google Maps használatával lekéri az adott szórakozóhely, kávézó, sztriptízbár telefonszámát és azt küldi át a telódra, hogy egyből hívhasd őket és közölhesd, hogy a hülye gyerek, aki náluk felejtette a tárcáját, máris úton van érte.

Na meg persze arra is jó, hogy ne tudják ellopni. Illetve ha mégis elcsórták, akkor könnyen lenyomozhasd, hogy éppen kinél is van, aztán ha megtalálod az illetőt, egy könnyed közös teázás mellett szép szavakkal visszakérd.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Zöld akkumulátort fejlesztenek Bécsben

Összedőlt egy 2,5 kilométeres baltimore-i híd, miután nekiment egy konténerszállító hajó

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés